Pesti Srácok

Több százmillió forintos kárbejelentést kaptak a hazai biztosítók a viharok miatt

null

Már több százmillió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt – közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel. A Groupama Biztosítóhoz a múlt hétvége óta tartó viharok miatt eddig több, mint kétezerhatszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, melyeknek kárértéke megközelíti a háromszázmillió forintot. A biztosítóhoz a legtöbb káresetet – százhuszonkettőt – a Heves megyei Novajról jelentették.

Kiemelkedően nagy károkat okoztak a felhőszakadások, a bejelentett károk harmada emiatt érkezik; a biztosítónál csak a felhőszakadások által okozott károk értéke várhatóan meghaladja a százmillió forintot. Szabolcs-Szatmár-Bereg mellett Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is nőtt a kárbejelentések száma. A biztosítótársaság szakemberei folyamatosan végzik a károk felmérését; a Groupama a bejelentett esetekben gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon fizet, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget ad a társaság. A kárbejelentések online a www.groupamadirekt.hu oldal Írjon nekünk! menüpontján keresztül, telefonon, a TeleCenter 06-1-467-3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők.

Az Aegon Biztosító hétfő estig több, mint hetvenkétmillió forint értékű kárt fizetett ki ügyfeleinek; a biztosítottak a legtöbb káreseményt Kelet-Magyarországról jelezték. Eddig négyezerkétszáz kárbejelentés érkezett az Aegonhoz, a cégnél hatezerre számítanak az utóbbi hét időjárása miatt, a biztosítónál további huszonhatmillió forintnyi kárigényt a napokban rendeznek majd. A károk átlagos mértéke elmarad a tavaly őszi viharos szezonban tapasztalttól, ötvenezer forint körül alakul. A legtöbb kárbejelentés, 1082 a vihar miatt érkezett, 647 káreseményt a jégverés okozott, 784 villámcsapás miatt keletkezett, míg 869 esetet a felhőszakadás okozott. Szabolcs-Szatmár Bereg megyéből 696, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 443, Baranyából pedig 326 kárigényt regisztráltak. A hétvégén főleg a Dunántúlon voltak jelentős viharok. A pincéket, garázsokat elöntő, nagy mennyiségű esővel és erős, fákat kicsavaró széllel lecsapó, az Adria felől érkező zivatarlánc miatt a tűzoltóknak kétszáztíz helyszínen kellett beavatkozniuk; a legtöbb riasztást Fejér, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében kapták.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.