Pesti Srácok

Trump rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe

null

Rövid találkozóra hívta meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetbe szombaton Donald Trump amerikai elnök.

A politikus jelenleg a japán Oszakában tartózkodik a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozóján. A program vasárnap ér véget, amelynek keretében még többek között megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel a két ország közötti kereskedelemről. Trump szombaton egy Twitter-üzenetben azt írta: Japánból vasárnap Dél-Koreába utazik, hogy találkozzon Mun Dzse In államfővel. Azt javasolta továbbá, hogy amennyiben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető látja üzenetét, találkozhatnának egy kézfogásra a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben.

Trump idén február végén találkozott az észak-koreai vezetővel, de a tárgyalások megfeneklettek a Koreai-félsziget atommentesítésének kérdésében, és a csúcs megállapodás nélkül ért véget. Az amerikai elnököt a hét elején, amikor ázsiai körútjára indult, megkérdezték: találkozik-e majd Kim Dzsong Unnal. Kitérő választ adott: azt felelte, sok emberrel találkozik majd; elképzelhető, hogy Kim Dzsong Unnal is beszélhet, de más körülmények között.

A két Koreát elválasztó demilitarizált övezet katonai szempontból rendkívül megerősített határterület. Látogatása nagy biztonsági előkészületeket igényel, és azt is a legnagyobb titokban végzik. Trump egyszer már megpróbálta felkeresni, amikor 2017-ben Szöulba, a dél-koreai fővárosba látogatott, de akkor a helikoptere nem szállhatott le a területen a nagyon sűrű köd miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.