Pesti Srácok

Tuzson Bence: 2030-ra megvalósulhat az adatalapú közigazgatás

Tuzson Bence: 2030-ra megvalósulhat az adatalapú közigazgatás

Magyarországon legkésőbb 2030-ra létrejöhet az adatalapú közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat - jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Infoparlament ülésén.

Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy Magyarország világszinten is az elsők között tervezi a közigazgatási adatvagyon hasznosítását mesterséges intelligenciákkal a kormányzati döntéselőkészítésben. Véleménye szerint a megbízható, tiszta adatok nem csupán visszaigazolhatnak társadalmi és gazdasági változásokat, előre is jelezhetik azokat, ezért az államnak, a cégekhez hasonlóan, ki kell használnia az ebből származó lehetőségeket. Az államtitkár a változó közigazgatási szolgáltatások közül példaként említette az ingatlan-nyilvántartás átalakítását, amely a papíralapú rendszer megszüntetésével mai formájában a tulajdoni lapot is eltörli. Az eddigi intézkedések és javaslatok más téren is hasonló céllal, a hatékonyság javítása érdekében egységesítik a közigazgatási folyamatokat és egyszerűsítik az eljárásokat - tette hozzá. Tuzson Bence a rendezvényen kitért a közbeszerzési szabályok átalakítására is. Az átalakításoknak a közpénzek védelmén túl a versenyképességet is figyelembe kell venniük, hiszen a közbeszerzések globális versenyében Európa lemaradhat, amennyiben továbbra is bonyolult, bürokratikus eljárásokat tart érvényben - tette hozzá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a digitális átalakulás gyorsaságát emelte ki a rendezvényen. Solymár Károly Balázs hozzátette, hogy a megvalósításig eljutva, az intézkedéseket sokszor túlhaladják a változó körülmények, ezért szerinte inkább a beavatkozások általános irányait és értékeit érdemes meghatározni. A digitális infrastruktúra korszerűsítéséhez az államnak elsősorban szabályozással és jogalkotással kell hozzájárulnia, illetve a rendelkezésre álló eszközeivel; például a frekvenciakészlet birtokosaként maga is részt vehet annak építésében - fogalmazott.

Gál András Levente, a Digitális jólét program szakmai vezetője úgy vélte, hogy a digitalizáció folyamatában lemaradó országok nehezebben érik el az embereket, mint a digitális szolgáltatók, és ezzel gyakorlatilag a szuverenitásuk egy részét vesztik el. Az államnak ezért az alkotmányos korlátokat figyelembe véve megoldást kell találnia arra a kihívásra, hogy állampolgárairól a globális versenytársak esetenként nagyobb adatvagyonnal rendelkeznek - mondta.

PestiSracok facebook image

Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke megjegyezte, hogy a mesterséges intelligenciát sokan veszélyes eszköznek tartják, mások a fejlődését látják beláthatatlanul gyorsnak. A folyamatot feltartóztatni biztosan nem lehet, de az új technológiák globális társadalmi problémák felszámolásához, a klímaváltozás, az élelmezés és vízellátás gondjainak megoldásához is hozzájárulhatnak - tette hozzá.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke az adatvagyont rendkívül jelentős értéknek nevezte, ezért annak használatára és megosztására megfelelő keretek kidolgozását sürgette. Magyarország nem maradhat le a mesterséges intelligencia kiaknázásáért folyó globális versenyben sem, hiszen az új technológiák a gazdaság fejlesztését, munkahelyek megteremtését, a szórakoztatás és a mindennapi élet minőségének javítását egyaránt elősegíthetik - hangsúlyozta.

Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója úgy látja, hogy a digitalizáció legfontosabb változása a gyorsulás. A "most gazdasága" azonnali megoldásokat akar, ezzel háttérbe szorítja a birtoklást, és erősíti a szolgáltatások gazdaságát - tette hozzá. A cégvezető arra számít, hogy a folyamatot a mesterséges intelligencia alkalmazása tovább gyorsítja, az igazi kihívásnak azonban azt tartja, hogy az új eszközök milyen célokat segítenek megvalósítani.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.