Pesti Srácok

Ujhelyi és Cseh most éppen kerekasztalt alakítanak, így küzdenek az "európai Magyarországért"

null

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Momentum Mozgalom javasolja, hogy a nyolc magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselő alakítson kerekasztalt, amelyben folyamatos együttműködésben tudják a szakmai munkát és a hazai és európai politikai érdekeket képviselni - közölte Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő Brüsszelben, Cseh Katalinnal, a Momentum Mozgalom EP-képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Ujhelyi az Európai Parlamentben magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: látva azt, hogy van nyolc olyan európai parlamenti képviselő, akik az európai Magyarországért szeretnének küzdeni, jóval szorosabb együttműködést kell kialakítaniuk a különböző frakciókban ülő magyar EP-képviselőknek. Mint mondta, ennek érdekében az MSZP és a Momentum nevében felkeresik a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit. Az összefogás megsokszorozott ereje által eljuthat a képviselők szava Magyarország érdekében az uniós parlament bizottságaihoz, össze tudják hangolni a törekvéseiket a környezetvédelemtől az iparpolitikán, a külügyeken keresztül az emberi jogi kérdésekig - húzta alá.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá Ujhelyi István.

Cseh Katalin nyilatkozatában aláhúzta, hogy a választóktól arra kaptak felhatalmazást, hogy megmutassák Európában: van egy másik, egy tisztességes, európai és demokratikus Magyarország. Kijelentette: a képviselt ügyek a haza, Európai ügyei, amelynek érdekében "magasabb fokozatba kell kapcsolni". Fontosnak nevezte, hogy ennek érdekében a következő öt évben a kulcskérdéseket illetően, pártpolitikai ellentéteket félretéve közösen lépjenek fel azok a magyar képviselők, akik "hisznek Európában, hisznek a jogállamban, akik úgy vélik, hogy Magyarországnak az Európai Unión kívül nincsen jövője". A kezdeményezéssel reményt kívánnak adni mindazoknak, akik választási lehetőség hiányában nem mennek szavazni, akik feladták, hogy változás következhet be Magyarországon - tette hozzá Cseh Katalin.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter/katkacseh

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.