Pesti Srácok

Ujhelyi legyőzte Szanyit, ő megy Brüsszelbe - A patkányozó Bangóné megbukott

Ujhelyi legyőzte Szanyit, ő megy Brüsszelbe - A patkányozó Bangóné megbukott

Ujhelyi István megy Brüsszelbe - döntött szombaton titkos szavazással az MSZP választmánya - írta az Index.

Ismert, az MSZP–Párbeszéd a voksok 6,68 százalékát kapta múlt vasárnap az EP-szavazáson, és mindössze egy képviselőt küldhet az EP-be a pártszövetség. A tét az volt, hogy a listán második Ujhelyi vagy a harmadik Szanyi Tibor legyen a képviselő.

Kunhalmi Ágnes a választmányi ülés után közölte: kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben. A választmányi elnök hangsúlyozta: az MSZP továbbra is a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele, és az együttműködésben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy a következő, őszi önkormányzati választáson sikeresen küzdjenek a NER helyi képviselőivel szemben. A politikus szerint az MSZP egységes, elszánt, mindenki tisztában van a választási eredmény súlyával és az MSZP jövőbeni politikai felelősségével is. Világos az MSZP-nek, hogy a magyarországi baloldalnak, a szociáldemokráciának mind szervezeti, mind politikai tartalmi szempontból új alapokra kell helyezkednie - mondta.

Tóth Bertalan pártelnök elismerte: a baloldali szavazók nem az MSZP-Párbeszéd listáját támogatták. A Gyurcsány/Dobrev-pártra utalva elmondta: nem tudja hitelesen képviselni a baloldali politikát, aki baloldali programmal megnyeri itthon a baloldali szavazókat, majd a liberálisoknak tesz ajánlatot. Közben persze kiderült, hogy a DK a szocialisták frakciójába ül majd be. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette azt is, hogy Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, és távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, Bangóné volt az, aki így formált véleményt az ATV műsorában, miután arról kérdezték, mégis miért ilyen nagy a Fidesz támogatottsága ma. "Ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon, ha már a patkánytéma felhozódott Budapesten." Arról kérdezve, ennek mi az áthallása, a politikus csak annyit mondott: mindenki úgy gondolja, ahogy akarja, de szerinte meg kellene állítani a patkányinváziót, mert sok kárt tudnak okozni, ahogyan azt az elmúlt időszakban már láthattuk. Az ő nevéhez fűződik ez a mondat is, amely az MTVA székházában tavaly télen hangzott el: "Hé, Anett, kurva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé és tarkóra raknánk a kezünket".

Forrás/vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.