Pesti Srácok

Varga Mihály: Folytatódhat az adócsökkentés, bővülnek az adókedvezmények

Varga Mihály: Folytatódhat az adócsökkentés, bővülnek az adókedvezmények

A munkát és jövedelmet terhelő adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítésével folytatódhat a közterhek enyhítése – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Varga Mihály szerint elsősorban a gazdasági növekedést támogató szolgáltatások adója csökkenhet a közeljövőben.

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy Magyarországon a társasági adó már most a legalacsonyabb, a személyi jövedelemadó mértéke pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-n belül.

A miniszter a növekvő lakossági bizalom jeleként értékelte az új állampapír sikerét. Az érdeklődés olyan jelentős volt, hogy becslése szerint a forgalom az értékesítés második hetében is több száz milliárd forint lehetett. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az állampapírok iránti lakossági kereslet nem egyedülálló a világban, különösen ott nem, ahol a pénzügyi kultúra része az állampapírba fektetett megtakarítás. Varga Mihály a kibocsátást az államadósság szerkezetének átalakításával indokolta. A kormány – mint fogalmazott – 2010 óta az államadósság csökkentésének érdekében alakította át a gazdaságpolitika kereteit, de fontos szempontnak tekinti az államadósságon belüli devizaarány további mérséklését is. Nem mindegy az sem, hogy az ország külső hitelezőnek vagy a saját polgárainak az adósa, ezért más országok is bevett eszközként tekintenek a lakosságot célzó állampapír-kibocsátásra – hangsúlyozta. A tárcavezető arra számít, hogy az államadósság mértéke 2020 végére a GDP 67 százalékára eshet, és a következő években tovább csökkenhet.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály a gazdasági növekedést lendületesnek nevezte, és hangsúlyozta, hogy Magyarország az általános európai lassulás ellenére tudott bővülést elérni. A gazdaság bővülésének köszönhetően minden területre több pénz jut, így többek között az oktatásra, az egészségügyre, a közbiztonságra és a környezetvédelemre is – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.