Pesti Srácok

Vasárnapi Újság: Összeköti a gyászolókat a Hableány tragédiája

Vasárnapi Újság: Összeköti a gyászolókat a Hableány tragédiája

Mindenkit megrendített a Hableány tragédiája. A sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött egy szállodahajóval. A fedélzetén 35-en utaztak: 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig húsz holttest került elő, kilenc embert még keresnek. A mentésben nagyerejű nemzetközi összefogást tanúsítanak a szakemberek - olvasható a hirado.hu oldalon.

A hozzátartozók életébe villámcsapásként érkezett a hír a katasztrófáról – jelentette ki Szabó Márta gyásztanácsadó a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Elmondta: a dél-koreai hozzátartozók a tragédia után 2-3 nappal már Magyarországon voltak, és azóta a Duna-partról, illetve a Margit hídról figyelik a mentési akciót arra várva, hogy mikor kerül elő családtagjuk. Mint mondta, sokan talán még most is reménykednek, hiszen egy hirtelen bekövetkezett tragédia után senki sem akarja elhinni a történteket. A hírt általában csak akkor tudják elhinni, ha valóban megismerik a körülményeket, és teljes mértékben megbizonyosodnak arról, ami történt – mondta el.

Egy hozzátartozó sokszor érzi magát tehetetlennek

Arról is beszélt, hogy egy hozzátartozó gyakran érzi magát tehetetlennek, és sokszor azzal vádolja magát, hogy nem volt jelen a balesetnél, és nem tudott segíteni. Úgy véli, ebben nyújtanak segítséget a különböző magyar - és a jelen esetben dél-koreai - megemlékezések és rituálék, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot. Amikor valaki nem látja családtagját holtan, sokszor reménykedik abban, hogy még valamilyen oknál fogva élve előkerül, pedig legbelül már tudja, hogy erre nincs esély. Megjegyezte: sokkal nehezebb a gyász, amikor valaki nem kerül elő egy katasztrófa során és egy üres koporsót temetnek el, de az is nyomasztó a családtagok számára, ha tudják, hogy szerettük miként és milyen körülmények között veszítette életét.

PestiSracok facebook image

Tisztában szeretnének lenni azzal, mennyit szenvedhetett a hozzátartozó

A legtöbben mindig tudni akarják, hogy mi történt a baleset bekövetkezésekor. Szabó Márta szerint ez azért van, mert a hozzátartozók tisztában akarnak lenni azzal, hogy szerettük mennyit szenvedett a tragédia során. Jelen esetben azonban senki sem tudja, hogy mi történt az emberekkel az alatt a rövid időszak alatt, míg a Hableány elsüllyedt. A hajó tragédiája összeköti a gyászoló embereket, hiszen egy közös veszteségről van szó. Ugyanakkor mindenki külön-külön dolgozza fel magában a történteket, és gyászolja meg családtagja elvesztését – fűzte hozzá Szabó Márta.

A teljes beszélgetés meghallgatható a hirado.hu oldalra kattintva.

Forrás: hirado.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.