Pesti Srácok

Alabamában mégsem emelnek vádat a nő ellen, aki verekedett, és haslövés miatt elveszítette magzatát

null

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat a múlt héten Alabamában a 28 éves Marshae Jones ellen, mert várandósan összeverekedett egy másik nővel, majd haslövés következtében elveszítette magzatát, de egy alabamai szövetségi bíróság szerdán úgy döntött, hogy ejtik a vádat.

A múlt heti vádemelés indoklásakor az ügyész még azt fejtegette: a magzat elvesztéséért Marshae Jones a felelős, mert a verekedést ő kezdeményezte, veszélybe sodorva ezzel a születendő gyermek életét, s a másik nő csak önvédelemből lőtt. Az eset még tavaly decemberben történt, a Birmingham melletti Pleasant Grove városkában. Az öt hónapos terhes Jones egy bolt előtt az utcán keveredett vitába egyik kolléganőjével. A városka rendőrségének munkatársa a múlt héten úgy nyilatkozott: a gyermekét elveszítő asszonyt nem lehet a lövöldözés áldozatának tekinteni, mivel ő kezdte a súlyos összetűzésbe torkolló vitát.

Az alabamai törvények értelmében emberölésnek minősül - és húsz évig terjedő börtönnel büntethető -, ha valaki gondatlanságból más halálát okozza, és Marshae Jonest ezzel vádolták meg. A vádemelés azonban országos megdöbbenést váltott ki, és több civil szervezet is felháborodásának adott hangot. A vád elejtését - amelyet sajtókonferencián jelentett be az alabamai megyei szövetségi ügyészi hivatal - általános megelégedéssel fogadták. Az Amerikai Polgári Jogok Uniója (ACLU) nevű civil szervezet közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: "A döntés pontosan azt tükrözi, amit minden ilyen kritikus helyzetben látni szeretnénk: ügyészt, aki nem riad vissza attól, hogy éljen a felhatalmazásával".

A lövöldöző nő, a 23 éves Ebony Jemison ellen már a múlt héten ejtették a vádat, mert a vádesküdtszék úgy döntött, hogy önvédelemből húzta meg ravaszt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: eurweb.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.