Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: A nemzetállamok állnak az új, legfontosabb politikai törésvonal középpontjában

null

A hagyományos bal- és jobboldali politikai törésvonalat Európában fokozatosan háttérbe szorítja egy úgynevezett szupranacionális szembenállás, amely a nemzetállamok szerepéről szól - mondta Fricz Tamás politológus szerdán, az Alapjogokért Központ az Európai Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó projektjének második résztanulmányát bemutató budapesti rendezvényen.

Az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója kifejtette: a második világháború után az európai országokban egyértelműen a bal- és jobboldali politikai erők között bontakozott ki komoly konfliktus a mögöttük álló csoportok társadalmi és gazdasági ellentéteire épülve. Az ebben beálló fordulatot az okozza, hogy az utóbbi évtizedekben a globalizációs folyamat eredményeként létrejött egy olyan erős pénzügyi, gazdasági hatalommal rendelkező globális elit, amelynek forrásai sokszor a nemzetállamokét is meghaladja. Fricz Tamás hangsúlyozta: a globális elit említése nem valamiféle összeesküvés-elméletet takar, annak létezése ugyanis tudományosan is leírható, a hozzá kapcsolódó és azt kiszolgáló kozmopolita módon élő társadalomhoz hasonlóan. Kiemelte: a globalista elit erős befolyást fejt ki a különböző nemzeti elitcsoportokra, és attól függetlenül teremt kapcsolatot a különböző kormányokkal, hogy azok a hagyományos bal-jobboldali politikai skála melyik oldalán foglalnak helyet. A politológus szerint ez a folyamat áll a hátterében annak, hogy az Európai Parlamentben a baloldalinak tekinthető szocialista, zöld és liberális frakciók egy platformra kerülnek a jobbközép néppárttal.

- húzta alá. Fricz Tamás hangsúlyozta: a nemzetállamok alárendelődését jelentő szupranacionális világrenddel szemben egyértelműen összefogtak a visegrádi négyek, amelyek továbbra is a nemzetállamokat tekintik a társadalmi, gazdasági és politikai szerveződés alapjának és jövőjének.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Az Alapjogokért Központ az EU-val foglalkozó projektjében hat vagy akár annál is több kutatási anyagot hoz nyilvánosságra, végső következtetéseit pedig ősszel egy konferencián összegzi.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.