Pesti Srácok

Amerika után Franciaország is űrhaderőt fejleszt

Amerika után Franciaország is űrhaderőt fejleszt

Emmanuel Macron francia elnök jóváhagyta egy űrparancsnokság létrehozását a francia légierőn belül az ország védelmi képességeinek javítása érdekében.

A Bastille-napi katonai parádé előtti napon a hadsereghez intézett beszédében a francia államfő szombaton elmondta, hogy az űrparancsnokság létrehozására irányuló új katonai doktrína növeli a francia műholdak védelmét. Hozzátette: a beruházás mértékét még meg kell határozni.

– jelentette ki Macron, megjegyezve, hogy a légierő később „űr- és légierővé” válik. A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatban emlékeztet Florence Parly francia védelmi miniszter azon tavalyi kijelentésére, amely szerint Franciaország az űrágazatot stratégiai területnek tekinti, és fejleszti a más nagyhatalmaktól érkező növekvő fenyegetésekkel szemben a világűr militarizálására irányuló verseny közepette. A Reuters szerint négy vezető diplomata is arról számolt be júniusban, hogy a NATO az idén tudatosítani akarja: a világűr is lehet hadszíntér.

PestiSracok facebook image

Donald Trump amerikai elnök kormányzata is bejelentett tavaly egy tervet, amelynek értelmében egy új „űrerőt” hoznának létre a hadsereg hatodik haderőnemeként 2020-ra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.