Pesti Srácok

Amerikai katonákat vettek őrizetbe embercsempészet gyanújával

Amerikai katonákat vettek őrizetbe embercsempészet gyanújával

Több, mint egy tucatnyi amerikai katonát vettek őrizetbe egy kaliforniai katonai bázison embercsempészet és kábítószer-fogyasztás gyanújával - jelentette be közleményben az amerikai hadsereg csütörtökön.

A kaliforniai San Diego mellett található Pendleton támaszponton - amely a tengerészgyalogság egyik legfontosabb katonai bázisa - tizenhat tengerészgyalogost gyanúsítanak azzal, hogy Mexikó felől érkező illegális bevándorlókat csempésztek az Egyesült Államok területére. A hadsereg közleménye szerint a katonákat csütörtökön kihallgatták, és még aznap őrizetbe is vették őket. A kommüniké nem részletezte a feltételezett bűncselekményeket, csupán annyit közölt, hogy "emberkereskedelemtől kábítószer-kereskedelemig terjedő, különböző törvényellenes cselekedetekről" van szó. A tengerészgyalogság július elején indította meg a vizsgálatot, miután egy határ menti járőrözés során három migránst találtak tengerészgyalogosok járőrkocsijában. A két amerikai katonát és az illegális bevándorlókat kihallgatták. Kiderült, hogy a tengerészgyalogosok fejenként 8 ezer dollárt (több, mint 2,3 millió forintot) kértek el a menekültektől. Ennek nyomán indult meg a szélesebb körű vizsgálat és göngyölítették fel a bűncselekmények egész sorát. A csütörtökön őrizetbe vett tizenhat tengerészgyalogos mellett további nyolc katonát hallgattak ki kábítószer-fogyasztás miatt.

Forrás: MTI; Vezető kép: Times of San Diego

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."