Pesti Srácok

Amerikai nagykövet: Mindkét ország nyer a magyar-amerikai védelmi együttműködési megállapodással

null

A döntéssel, amellyel az Országgyűlés jóváhagyta az Egyesült Államok és Magyarország közötti védelmi együttműködési megállapodást, mindkét ország nyer - közölte David Cornstein budapesti amerikai nagykövet kedden az MTI-vel.

Azt írta: ez a megállapodás "még jobban elmélyíti majd a már most is erőteljes biztonsági együttműködésünket, és segít felkészülnünk a szövetségesekként előttünk álló XXI. századi közös kihívásokra". A diplomata hangsúlyozta: "szövetségünk még erősebb lesz" az elkövetkező hónapok és évek során, ahogy Magyarország egyre közelebb kerül a védelmi kiadások tekintetében a NATO felé tett kötelezettségvállalásai teljesítéséhez, és "előmozdítja haderejének modernizálását NATO-kompatibilis felszerelések vásárlásával, beleértve az Egyesült Államokból származó korszerű technológiát".

A parlament kedden döntött arról, hogy engedélyt ad az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinek magyarországi állomásozására. Az engedély megadása a magyar és az amerikai kormány között létrejött, két hete ratifikált védelmi megállapodás életbelépésének egyik feltétele volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.