Pesti Srácok

Az amerikai képviselőház Trump Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el

Az amerikai képviselőház Trump Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el

Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este. A határozatot a demokrata többségű képviselőház hangos szócsatákkal tűzdelt vita után fogadta el 240:187 arányban. A republikánus törvényhozók közül csupán négyen voksoltak együtt a demokratákkal és ítélték el az elnök vasárnap és hétfőn közzétett Twitter-bejegyzéseit. Ezekben Trump a kormány munkáját bíráló négy demokrata párti képviselőnőt támadott, és a többi között azt írta, hogy ha nem érzik jól magukat az Egyesült Államokban, el is mehetnek, akár abba az országba, ahonnan jöttek.

Mind a négy képviselőnőt tavaly választották be a kongresszusba, és Ilhan Omar kivételével valamennyien az Egyesült Államokban születtek. Omar 1992-ben, a polgárháború elől menekülő szüleivel érkezett Szomáliából az Egyesült Államokba.

A képviselőházi határozat rasszistának minősítve ítélte el Donald Trump megjegyzéseit, kiemelve, hogy hozzájárultak "a félelem, valamint az újonnan jött és a színes bőrű amerikaiak iránti gyűlölet erősödéséhez". A voksolás előtt Trump a Twitteren visszautasította, hogy mikroblog-bejegyzései rasszisták lettek volna.

PestiSracok facebook image

- írta, hozzáfűzve: "a republikánusoknak nem szabad 'gyöngeséget' mutatva beleesniük a (demokraták állította) csapdába".

Donald Trump a vasárnapi Twitter-bejegyzésekben nem nevezte néven a négy képviselőnőt, de eddigi megnyilatkozásaik alapján az elemzők és a politikusok egyaránt gyorsan beazonosították őket: a New York-i Alexandria Ocasio-Cortezról, a minnesotai Ilhan Omarról, Illinois állam képviselőjéről, Rashida Tlaibról és a massachusettsi Ayanna Pressleyről volt szó. Ocasio-Cortez felmenői Puerto Ricóból érkeztek az Egyesült Államokba, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Ayanna Pressley pedig afroamerikai. Az amerikai közéletben e többnyire együtt nyilatkozó négy újdonsült politikust "a brigádnak" nevezik, és gyakran kerülnek összetűzésbe a szintén demokrata párti házelnökkel, Nancy Pelosival is. A napokban Pelosit a nyilvánosság előtt szintén rasszistának bélyegezték, mert a házelnök bírálta megnyilvánulásaikat. Vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében maga Donald Trump vette védelmébe velük szemben a házelnököt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."