Pesti Srácok

Bizalmat szavazott a görög parlament Kiriákosz Micotákisz új kormányfőnek

Bizalmat szavazott a görög parlament Kiriákosz Micotákisz új kormányfőnek

Bizalmat szavazott a görög parlament hétfőn este a július 7-én megválasztott Kiriákosz Micotákisz kormányfőnek, aki kampányígéretéhez híven bejelentette az első, már idén életbe lépő adócsökkentéseket.

Az új konzervatív miniszterelnök 158 szavazattal 142 ellenében kapott bizalmat a 300 tagú parlamentben, amely mintegy három órát szentelt a választások után két nappal felesküdött új kormány programjának bemutatására és vitájára. A bizalmi szavazás eredménye a várakozásoknak megfelelően alakult, miután a Micotákisz vezette Új Demokrácia (ND) pártnak éppen 158 fős abszolút többsége van az új görög törvényhozásban. A voksolás előtt Micotákisz kijelentette: azt az optimista üzenetet kell sugározniuk, "hogy végre megváltozhat valami ebben az országban".

- tette hozzá. Az 51 éves miniszterelnök - akinek fő kampányígérete az adók csökkentése és más vállalkozásbarát reformok életbe léptetése volt - bejelentette, hogy a jövő héten megszavazzák az ingatlanadó átlagosan 22 százalékra csökkentését, amely már augusztustól hatályba léphet. Szeptembertől pedig 28-ról 24 százalékra csökkentik a társasági adót.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."