Pesti Srácok

Biztonságpolitikai szakértő szerint feszültséget okoznak a német rendőrségen belül a bevándorlók

null

Feszültséget okoz a német rendőrségen belül, hogy olyan, migrációs hátterű emberek is bekerülnek a testületbe, akik "jobban kötődnek az iszlámhoz, mint Németországhoz" - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A szakértő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy összecsapásba torkollott szerdán Lipcsében egy szíriai menedékkérő kitoloncolása, aki Spanyolországban lépett be az Európai Unió területére, ezért a menekültügyi eljárását is ott kell lefolytatni. Az intézkedést több száz fős tiltakozó tömeg próbálta megakadályozni, amely a rendőrökre támadt. Horváth József közölte: több százezren jogalap nélkül tartózkodnak Németországban, közülük a német hivatalos szervek szerint 30-40 ezren várnak kitoloncolásra, de az eljárást évente mindössze kétezer emberrel szemben tudják végrehajtani. A szakértő a szerdai lipcsei esetről azt mondta: a rendőrség nem készült fel megfelelően a menedékkérő "begyűjtésére", és nem számoltak azzal, hogy az akcióról a rendőrségen belülről információ szivárgott ki. A német rendőrségen belül komoly feszültséget okoz, hogy olyan, migrációs hátterű emberek is bekerülnek a testületbe, akik sokkal erősebben kötődnek az iszlámhoz, mint Németországhoz.

Forrás: MTI/M1; Vezető kép: AcNews

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.