Pesti Srácok

Egy a tábor a Kárpát-medencében! - Két hét múlva kezdődik a harmincadik Tusványos

null

A Tusványos idén lett harminc éves, így kiemelt téma lesz Európa és Erdély jövője, a magyar nemzeti összetartozás, és a szintén harminc évvel ezelőtti rendszerváltás – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. A szervezők hangsúlyozták: mindenkit szeretettel várnak, arra pedig külön felhívták a figyelmet, hogy a medvékkel szelfizni idén is szigorúan tilos.

A július 23-28. között megrendezésre kerülő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idén lesz harminc éves; a szervezők ennek tiszteletére tartottak hétfőn ünnepi sajtótájékoztatót Csíkszeredában. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate alapítvány főszervezésében megvalósuló szabadegyetem idei mottója “Egy a tábor!”. Erről Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, a rendezvény korábbi főszervezője, ma politikai programfelelőse elmondta:

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Mint megjegyezte, Tusványos idei mottója szépen összecseng a nemzeti összetartozás évével, amelyet a jövő évre hirdetett meg a magyar kormány.

– hangsúlyozta. Sándor Krisztina úgy vélte, Tusványos az utóbbi években egyre inkább a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett, ahová idén is sok vendéget várnak az egész Kárpát-medencéből, a magyar kormányzat részéről, valamint a szomszédos országokból.

Temesvár 30.

A szervezők kiemelték, hogy a legfontosabb közéleti problémákról és az erdélyi magyarságot leginkább foglalkoztató kérdésekről fognak beszélni a nyári szabadegyetem meghívottai. Ilyen lesz az európai parlamenti választások eredményeit elemző kerekasztal-beszélgetés, a közép-európai térség jelene és jövője. A meghívott vendégek közt lesznek szlovák, horvát, szerb és román vendégek is. A kerek évforduló mellett a történelemhez kapcsolódó évfordulók is fontos szerepet kapnak, többek közt az első világháború és a trianoni békediktátum századik évfordulója okán tematizálódnak a kerekasztal-beszélgetések. Emellett hangsúlyosak a „Temesvár 30.” jegyében szervezett, a rendszerváltás éveire vonatkozó beszélgetések is, amelyeken történészek, a rendszerváltást meghatározó politikusok és elemzők is kifejtik álláspontjukat. Tusványos idei, másik fő témája Európa jövője, ami az európai parlamenti választások miatt is egyre fontosabb nemzeti, politikai és geostratégiai kérdéssé vált. Ezen belül pedig a keresztény értékrend, identitás és a család szerepe is témája lesz több beszélgetésnek.

Megoldatlan ügyek

Az erdélyi témák tekintetében olyan, a közösség számára fontos és eddig megoldatlan ügyekről beszélnek a meghívottak, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzete, Beke István és Szőcs Zoltán ügye, az úzvölgyi temető ügye, a visszaállamosítás kérdése, a kereskedelmi kétnyelvűség témája. Kiemelt helyen szerepel a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése.

– mondta Sándor Krisztina. Elmondta: kiemelt programpontként szerepel továbbá az erdélyi autonómia-kerekasztal nyilvános ülése, amelynek létrehozója Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki szintén jelen lesz.

A hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, július 27-én tartja meg előadását a rendezvény nagyszínpadán, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével együtt. A két előadás Németh Zsolt, Tusványos alapítója, országgyűlési képviselő és a külügyi bizottság elnökének moderálásával zajlik.

Lassan háromszázan szervezik

Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az ünnepi sajtótájékoztatón elmondta: Tusványos szervezői csapatának létszáma lassan eléri a 300 főt, akik közül a többség a Magyar Ifjúsági Tanács tagságát képezi.

– fogalmazott a szervezet elnöke. Elmondta: a MIT sátor egész napos programja 3 részből áll, délután 5-től a szórakoztató programok (stand-up comedy), este pedig az erdélyi zenekarok fellépései lesznek, napközben pedig az ifjúsági vállalkozók, a gazdasági szféra, az önkéntesség és a tehetséggondozás lesznek a fő témák. A vendégelőadók közt lesz Dr. Zacher Gábor toxikológus, valamint Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, aki a legújabb könyvét is bemutatja. Ezek mellett a MIT sátorban a Dinamit ifjúsági konferencia résztvevői és olyan sikeres erdélyi fiatalok fognak előadni, akik a szakmájuk terén már bizonyítottak.

Medvékkel szelfizni tilos

Popa Ilona, a rendezvény erdélyi főszervezője elmondta: a 27 programhelyszínen 49 partnerszervezet segítségével zajlanak a rendezvények. Kiemelte, hogy a népzene kedvelői idén a Kriza János népzenei sátorban Pál István Szalonna szakmai vezetése mellett táncolhatnak a talpalávalóra. Itt zenél a Tokos zenekar, és a Bekecs Néptáncszínház műsora is szórakoztatja a közönséget. Ezen kívül lesz bor- és gasztroudvar, ahol finom enni- és innivalókkal, különlegességekkel is várják az érdeklődőket. Az egyetemi sátrak programkínálatát a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem, az Eötvöd Loránd Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem előadásai és rendezvényei színesítik. A koncertkínálat a nagyszínpadon az elmúlt évek legjobbjaiból áll az idén. Így kedden fellép a Magashegyi Underground, a Quimby, szerdán Nagy Feró és a Beatrice és a Magna Cum Laude, csütörtökön Szabó Balázs bandája és a Kiscsillag, pénteken az Anna and the Barbies és a Bagossy Brothers Company, szombaton pedig az Intim Torna Illegál és Ákos zárja a koncertek sorát.

Idén a napi jegy 15 lej, a heti jegy 60 lejbe kerül, a sátorhelyek ára a múlt évhez képest nem változott. A tábor és a koncertek területére a belépés 16 óráig ingyenes, utána a belépő ára 20 lej, egyetemistáknak és 65 év felettieknek 10 lej. A részletes program július 9-től elérhető lesz a tusvanyos.ro honlapon. A szervezők hangsúlyozták: mindenkit szeretettel várnak, arra pedig külön felhívták a figyelmet, hogy a medvékkel szelfizni idén is szigorúan tilos.

Forrás/fotó: Tusványos Press

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.