Pesti Srácok

Egy centet sem adott a magyar határvédelemre Brüsszel

null

A most leköszönt Európai Bizottság csupán ígéret szintjén támogatta Magyarország határvédelemmel kapcsolatos, a legutóbbi tájékoztatás szerint 1 milliárd eurót (325 milliárd forintot) meghaladó kiadásait; Brüsszel egyetlen centet sem adott - írta a Magyar Nemzet pénteken.

A lap szerint a Szerbia felől érkező illegális bevándorlók feltartóztatására kiépített, rendőrök és katonák ezrei által üzemeltetett ideiglenes biztonsági határzár az Európai Unió védelmét szolgálja és elérte a célját. Felidézték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök négy éve július 25-én, a bálványosi szabadegyetemen jelentette be, hogy augusztus 31-éig megépül a Mórahalom térségében elkezdett kerítés. A határzár átadását eredetileg 2015. november 30-ára tervezték: az előre hozott határidő miatt először az úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) készült el. Augusztus 29-én a Honvédelmi Minisztérium közleményben jelentette be, hogy a magyar-szerb határt lezárták. A tiltott határátlépések száma azonban nem csökkent. Szeptember 7-én a kritikák miatt Hende Csaba lemondott honvédelmi miniszteri posztjáról. Utódja, Simicskó István bejelentette, hogy 3800 katona naponta 10 kilométernyi szakaszt épít meg. Szeptember 14-ére elkészült a szerb határon a műszaki zár, a magyar-horvát szakaszt pedig október 15-ére sikerült lezárni - idézte fel a Magyar Nemzet. Orbán Viktor 2016. augusztus 26-án jelentette be, hogy egy újabb, nagyobb tömegek megállítására alkalmas védvonal épül a déli határon. Ezt már elektromos jelzőrendszerrel is ellátták, valamint új, hőkamerás terepjárókat is üzembe helyeztek. A déli határon szolgáló katonák elhelyezésére négy védelmi bázist alakítottak ki 2017 márciusáig. Ebben osztrák műszaki katonák segítettek, míg a járőrfeladatokban a visegrádi együttműködés keretében lengyel, cseh és szlovák katonák, rendőrök is részt vettek. A második védelmi vonalat 2017. június 29-én üzemelték be - írta a lap. A honvédség kisebb létszámban jelen lévő egységei mellett a határon főként rendőrök szolgálnak. Országszerte új laktanyák épültek.

Míg 2015 elejétől október 15-éig Szerbia felől mintegy 204 ezer, Horvátországon keresztül 185 ezer illegális bevándorló érkezett, addig a lezárást követően, 2015. október 18-án már csupán 41 migránst fogtak el a határokon. A Magyar Nemzet ezért sikeresnek minősítette a lezárást és az élőerős védelmet.

Forrás: Magyar Nemzet; Vezető kép: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.