Pesti Srácok

Életfogytiglani fegyházra ítéltek egy szabadbattyáni nőt, aki megölte a férjét

Életfogytiglani fegyházra ítéltek egy szabadbattyáni nőt, aki megölte a férjét

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék szerdán, első fokon egy szabadbattyáni nőt, aki tavaly tavasszal gyógyszerrel megölte a férjét.

A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az asszonyt előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt ítélték el. Az elsőfokú ítélet értelmében a vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, az ügyésznek három napja van nyilatkozni. A nő a másodfokú határozat kihirdetéséig letartóztatásban marad.

A megállapított tényállás szerint a pár több, mint harminc évig élt házasságban, a nő azonban már elégedetlen volt, új kapcsolatot alakított ki. A feleség a házasság felbontására törekedett; szerette volna, ha a férje elhagyja közös otthonukat, ő pedig új társával ott élt volna tovább. A férfi elzárkózott a válástól, ezért a nő elhatározta, hogy megöli, így szerzi meg a házat. A feleség 2018 áprilisában az általa szedett gyógyszerekből nagyobb mennyiséget adott be a férjének, aki azoktól rosszul lett és kórházba került. Később a feleség altatókkal elkábította, majd megpróbálta a férfit a fürdőkádban vízbe fojtani. Végül június 1-jén előbb nyugtatókat, aztán nagy mennyiségű szív- és érrendszerre ható gyógyszert, valamint káliumtablettát adott be a férfinak és magára hagyta az ingatlanban. A gyógyszerek hatására a sértett keringése összeomlott, végül a férfi szívmegállás következtében meghalt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.