Pesti Srácok

Előrehozott parlamenti választásokat rendeznek ma Görögországban

null

Előrehozott parlamenti választásokat rendeznek ma Görögországban, a közvélemény-kutatások szerint hatalomváltásra lehet számítani. Két, a hét végén közzétett felmérés adatai is azt mutatják, hogy a gazdasági fellendülést, adócsökkentést és alacsonyabb munkanélküliséget ígérő ellenzéki konzervatív párt 10-15 százalékponttal vezet a baloldali kormányzó párttal szemben.

Aléxisz Cíprasz miniszterelnök május végén jelentette be, hogy július 7-én - három hónappal az esedékes időpont előtt - előrehozott parlamenti választásokat tartanak Görögországban, miután pártja, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) mind az európai parlamenti választásokon, mind a görög helyhatósági választásokon alulmaradt az ellenzéki, konzervatív Új Demokrácia (ND) párttal szemben.

A most 44 éves görög miniszterelnök 2015-ben került hatalomra azzal az ígérettel, hogy szembeszáll a Görögország külföldi hitelezői által előírt megszorító intézkedésekkel, amelyeket a pénzügyi válságba került országnak a mentőhitelek fejében kellett elvállalnia. A Sziriza népszerűségvesztése szorosan összefügg az utóbbi évek megszorító intézkedéseivel, amelyeket a kormánynak végeredményben végre kellett hajtania. Cíprasz kormányának népszerűségét emellett a tavaly augusztusi, Athén külterületén pusztító erdőtűz "rossz kezelése" is aláásta, a katasztrófában ugyanis 101 ember vesztette életét. Jelentős társadalmi ellenállást váltott ki a szomszédos Macedóniával kötött megállapodás is, amely véget vetett a hosszú évtizedek óta húzódó névvitának a két ország között, egyúttal szabad utat adott az immáron Észak-Macedónia nevet viselő ország uniós integrációjának. Cíprasz azzal kampányolt, hogy tovább folytatná a jóléti állam és az egészségügyi rendszer helyreállítását - meglátása szerint azonban ellenfelei leállítanák e törekvéseket.

A kormánypárt fő kihívója a Kiriákosz Micotákisz ellenzéki vezető által vezetett Új Demokrácia párt, mely az európai parlamenti választásokon közel 10 százalékponttal jobb eredményt ért el a Szirizánál, majd egy héttel később elsöprő győzelmet aratott a görög helyhatósági választásokon. A közvélemény-kutatások szerint a párt az elmúlt hetekben is megőrizte népszerűségét. A most 51 éves Kiriákosz Micotákisz fő ígérete az adók csökkentése, valamint a vállalkozás-barát reformok életbe léptetése. A párt ugyanis a jövedelem-, az ingatlan- és a társasági adó csökkentésére, valamint a szociális hozzájárulás mérséklésére tett ígéretet, továbbá a minimálbér emelésére és a rendőri állomány növelésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.