Pesti Srácok

Elsőbálozókat választottak a 194. Anna-bál szépeivé

null

A kisvárdai Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a budapesti Krulik Dalma, a második udvarhölgy pedig a komáromi Császár Ágnes lett.

A zsűri a közönség által legszebbnek ítélt tizenöt bálozó közül választotta a 194. Anna-bál szépének a 23 éves kisvárdai Purgel Rékát, aki édesapjával érkezett a rendezvényre. A bál szépe elmondta: jelenleg az ELTE kulturális örökség tanulmányok mesterszakán elsőéves hallgató, korábbi szakdolgozatában foglalkozott az Anna-bál művelődéstörténeti hátterével. Hozzátette: a kíváncsiság vezérelte a bálra, amellyel nagy álma teljesült.

Az első udvarhölgy a 19 éves budapesti Krulik Dalma lett, aki édesanyjával és nagynénjével érkezett az Anna-bálra. Elmondása szerint amióta "eszét tudja", követi a televízióban a rendezvényt, amit csodálatosnak tart; itt "mindenki hercegnőnek, királynőnek érezheti magát" ilyenkor Balatonfüreden. Hozzátette: a bálozással nemcsak saját, hanem nagymamája álmát is beteljesítette, aki láthatta a televízióban unokáját. A második udvarhölgy a 16 éves komáromi Császár Ágnes lett, aki egy barátjával érkezett az Anna-bálra Balatonfüred kulturális testvértelepüléséről. Elmondta: a komáromi Jókai gimnáziumba jár, atletizál, és későbbi tanulmányai során is a sporttal szeretne foglalkozni.

A 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak, a hölgyek nyakába mintegy 350 porcelánszív került, amelyek színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette. A bál szépe és két udvarhölgye vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkozik a közönségnek, majd sétakocsikáznak Balatonfüreden.

PestiSracok facebook image

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek; a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket - Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.