Pesti Srácok

Erőszakos eseményekbe torkollt az újabb hongkongi tüntetés

Erőszakos eseményekbe torkollt az újabb hongkongi tüntetés

Vasárnap ismét százezres tömeg vonult utcára Hongkongban, hogy tiltakozzon a kiadatással kapcsolatos, "parkolópályára tett" törvénytervezet, valamint a város Peking-barát kormányzata ellen, és követelje a szerintük brutális rendőri intézkedések független kivizsgálását. A napközben békésen zajló felvonuláson a szervezők becslései szerint csaknem 430 ezren vettek részt, a rendőrség ezzel szemben 138 ezerre becsülte a részvevők számát.

A felvonulás tervezett útvonalát a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva lerövidíttette, ám a tömeg egy része a tiltás ellenére folytatta a menetet. Tüntetők egy csoportja ekkor úttorlaszokat állított fel. Egy másik csoport pedig Peking hongkongi képviseleti irodájához vonult; az épületet néhányan tojásokkal dobálták meg, míg mások falfirkákat festettek fel. A tiltakozók több helyen is összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be ellenük.

A kínai kormány képviseleti irodája közleményt adott ki, amelyben az áll: a képviselet épületét egy csoport tüntető körbekerítette, a bejáratnál lévő nemzeti jelképeket fekete festékbombával beszennyezték, a falakra sértő jelmondatokat festettek, és megpróbáltak betörni az épületbe. A közlemény a tüntetők magatartását megengedhetetlennek minősítette, kiemelve, hogy az kihívást jelent a központi kormányzat fennhatóságára nézve.

A kínai állami sajtó hétfőn elítélte a képviseleti irodánál történteket. A Hszinhua állami hírügynökség szerint az egyre fokozódó erőszak és a provokatív akciók leleplezték a tiltakozásokat szító csőcseléket és a mögöttük álló erőket. A China Daily kínai pártlap szerint pedig a "társadalmi egyenlőtlenségek miatt elégedetlen, meggondolatlan fiatalokat radikális politikai erők manipulálták, hogy káoszt teremtsenek a városban". A kínai sajtó a korábbi tüntetések esetében is rendre az erőszakra, a kaotikus helyzetre, valamint a külföldi befolyásra helyezte a hangsúlyt, és a rendőri intézkedések helyénvalóságát hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A South China Morning Post (SCMP) tudósítása szerint ugyanakkor a késő esti órákban Hongkong egy központi vasútállomásán fehér pólót és egyenmaszkokat viselő férfiak nagy létszámú csoportja botokkal támadt a tüntetőkre, valamint az ott lévő újságírókra és az utasokra is. A támadás következtében 36 embert kellett sérülésekkel kórházba szállítani. Szemtanúk szerint a fehér pólós férfiak egy bűnszervezet tagjai lehettek. A rohamrendőrök mintegy háromnegyed órával később érkeztek csak a helyszínre, így a támadókat nem tudták kézre keríteni. A helyszínen lévő hongkongiak közül emiatt sokan azzal vádolták a hatóságokat, hogy szándékosan hagyták elmenekülni a tetteseket.

A hongkongi kormányzat nyilatkozatban ítélte el a támadást, és szigorú intézkedéseket ígért. A rendőrök végül hajnalban körbekerítették azt a területet, ahol a fehér pólós férfiak gyülekeztek a támadás után, de a hétfő reggeli rendőrségi sajtótájékoztatón úgy nyilatkoztak: nem tartóztattak le senkit, mert nem volt bizonyítható, hogy az ott lévő férfiak valóban részt vettek-e a támadásban. Az SCMP ugyanakkor rámutat: egy, az interneten terjesztett videón látható, ahogy Junius Ho Kwan-yiu Peking-párti törvényhozó kezet ráz a felsorakozó fehér pólós férfiakkal. Ho ezek után egy, a Facebook-oldalán hétfő reggel közzétett videóban arról beszél, hogy ismer néhányat a fehér pólósok közül, akiket mind a hazájukat védő, "lovagias" férfiaknak tart.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.