Pesti Srácok

És akkor a Frontex közölte: "enyhén" emelkedett az Európába érkező bevándorlók száma

És akkor a Frontex közölte: "enyhén" emelkedett az Európába érkező bevándorlók száma

Enyhén emelkedett júniusban az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma az előző havi adatokhoz képest - írta csütörtökön közzétett jelentésében az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).

A friss értékelés szerint júniusban 8300-an érkeztek a négy legfőbb migrációs útvonalon keresztül az EU-ba: ez 6 százalékos növekedést jelent a májusi adatokhoz képest. Az év első hat hónapjában regisztráltak száma összesen mintegy 42 ezer volt, harmadával kevesebb a tavalyinál. A fő belépési pontnak továbbra is Görögország számít, ahol júniusban csaknem 4000, idén eddig 21 500 embert jegyeztek fel, ami 16 százalékos csökkenés a 2018-as számokhoz képest. Legnagyobb csoportjukat az afgánok tették ki: ők jellemzően a tengeren keresztül érkeztek. A második helyen a nyugat-mediterrán útvonal áll. Spanyolországban 55 százalékkal, 2350-re nőtt az illegális határátlépések száma. Az utóbbi hat hónapban a helyi hatóságok 10 300 migránst regisztráltak, 27 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában. Legtöbben a marokkói, mali és algériai állampolgárok voltak. Olaszországban lényegében változatlan maradt az érkezők száma, körülbelül 1150. Idén eddig 3200-an értek itt partot, ami 83 százalékkal alacsonyabb szám, mint tavaly volt. Legtöbben a tunéziaiak, pakisztániak és algériaiak voltak. A nyugat-balkáni útvonalon közel 500 bevándorlót regisztráltak, a féléves 5100-as adat pedig csaknem a duplája az egy évvel ezelőttinek. A legtöbb érkező afgán és iraki volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AFP PHOTO/Aris Messinis

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.