Pesti Srácok

Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet, de nem találtak robbanószert

Fenyegetés miatt kiürítették és lezárták a kölni központi mecsetet, de nem találtak robbanószert

Kiürítette és több órára lezárta kedden a rendőrség a németországi török iszlám közösség, a Ditib központi mecsetjét és környékét Kölnben egy fenyegető levél miatt.

- húzta alá a rendőrség szóvivője, aki mindazonáltal a nyomozásra hivatkozva nem árulta el, hogy mi volt a levélben. A Ditib viszont arról számolt be, hogy pokolgépes merénylettel fenyegették meg az imaházat. A hatóság tájékoztatása szerint az épületegyüttest rendőrök serege kutatta át, és délután a Twitteren tudatták, hogy az épületegyüttes átvizsgálása befejeződött, és semmi gyanúsat nem találtak. Zekeriya Altug, a Ditib szóvivője tájékoztatása szerint a mecset kiürítése rendben, nyugodtan zajlott, de azt nem tudta megmondani, hogy hányan voltak a komplexumban, amely a legnagyobb muszlim vallási épületegyüttes Németországban. Reggel két iskolai osztály is felkereste a mecsetet.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta a Ditib szóvivője.

A hatóságok közveszéllyel fenyegetés és közrend megzavarása miatt indítottak nyomozást. A kölni központi mecsetet tavaly Recep Tayyip Erdogan török elnök avatta fel. A mecset kupolája több, mint tíz emelet magas, minaretjei pedig 55 méter magasan nyúlnak az égbe. A komplexumban működik a Ditib országos központja, emellett pedig könyvtár, több szemináriumterem és üzlet is működik a komplexumban.

Forrás: MTI; Fotó: raiv.de

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.