Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban, ezúttal kilencmilliárd forint értékben

Kilencmilliárd forint értékben újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.
A kormánybiztos elmondta: két pályázati felhívást egyházi és önkormányzati fenntartású temetők fejlesztésére írtak ki; erre a célra hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre. Emellett - folytatta - szintén három-három milliárd forint értékben pályázhatnak települések óvodaudvarok fejlesztésére, illetve közterület-karbantartási eszközök beszerzésére.
Az augusztusban induló négy felhívásra az 5 ezer lélekszám alatti kistelepülések pályázatait várják, a temetők fejlesztése esetében pedig a helyi egyházközségek is pályázhatnak
- ismertette.

Forrás: MTI; Fotó: MTI