Pesti Srácok

Háborús propagandával vádolja Kelemen Hunort a volt román vezérkari főnök

Háborús propagandával vádolja Kelemen Hunort a volt román vezérkari főnök

Feljelentette az ügyészségen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét Mircea Chelaru nyugalmazott tábornok, aki a június 6-ai úzvögyi incidensről tett kijelentései miatt háborús propagandával vádolja Kelemen Hunort - közölte hétfőn a Maszol.ro kolozsvári magyar hírportál, az Evenimentul Zilei című román lap értesülésére hivatkozva.

Chelaru, aki 2000-ben néhány hónapig a román hadsereg vezérkari főnöke volt, jelenleg a Román Nemzet Pártja nevű nacionalista politikai szervezet alelnöke. A nyugalmazott tábornok felháborodását Kelemen Hunornak az úzvölgyi incidenst követő napon az RFI (a francia közszolgálati rádió) román adásának adott interjúja váltotta ki. Az RMDSZ elnöke kijelentette: az incidenst szerinte néhány román civil szervezet, illetve néhány ortodox pópa és nyugalmazott katonatiszt provokálta ki, utóbbiak között említette Chelaru tábornokot is. Kelemen Hunor vandáloknak nevezte azokat, akik megtámadták az élőláncot alkotó székelyföldieket, összetörték a temetőkaput, kicsavarták a földből a magyar katonák fakeresztjeit és kövekkel dobálóztak.

- jegyezte meg a politikus.

PestiSracok facebook image

Az ügyészségre benyújtott feljelentésében a nyugalmazott tábornok fenyegetéssel, illetve hamis információk és háborús propaganda terjesztésével vádolja Kelemen Hunort. Szerinte az RMDSZ elnöke a kijelentésével az állam biztonságát veszélyeztette azáltal, hogy aláásta az állampolgároknak a hadseregbe vetett bizalmát. Chelaru bűnvádi panaszában úgy fogalmaz: Kelemen Hunor erőszakos konfliktus kiprovokálásának szándékával tette ezeket a kijelentéseit, amelyek fegyveres összetűzésbe torkollhattak volna, így háborús propagandának minősülnek. Kelemen Hunor a Maszol.ro megkeresésére nem kívánta kommentálni a nyugalmazott tábornok vádjait.

A székelyföldiek áprilisban szembesültek azzal, hogy a moldvai, Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, mára már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgye első világháborús magyar katonai temetőjében. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe, hogy részt vegyen a román emlékmű ortodox szertartással végzett felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni a temetőfoglalást. Az erdélyi magyar sajtó múlt pénteki beszámolója szerint a román hatóságok három hét elteltével sem vonták felelősségre az úzvölgyi katonatemetőben történt erőszakos behatolás elkövetőit, míg a békés imalánc magyar szervezői közül kettőt is tetemes pénzbírsággal sújtottak.

Forrás: MTI; Fotó: erdely.ma

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.