Pesti Srácok

Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz rész az Erzsébet-táborok programjain

Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz rész az Erzsébet-táborok programjain

Az Erzsébet-táborok nemzetpolitikai léptékűek, megnyitják az egymásra találás, az azonosságok felfedezésének lehetőségét az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és minden magyar fiatal számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence hozzátette: több száz gyermek érkezett a leválasztott területekről Magyarországra, valamint a határon túl is nyaralnak magyarországi fiatalok.

- jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá Rétvári Bence. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a táborokban a fiatalok kipróbálhatják a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket - a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást -, ami a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül koncerteket, tehetségkutató versenyeket is rendeznek a fiataloknak, de többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.

Rétvári Bence kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: 2010-ben még nulla forint ment a költségvetésből Erzsébet-táborra, míg idén 4,4 milliárd forintot költött erre a kormány.

Forrás: MTI; Vezető kép: PS/HPGy (archív)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.