Pesti Srácok

Johnson: Nem blöff a megállapodás nélküli kilépés lehetősége

Johnson: Nem blöff a megállapodás nélküli kilépés lehetősége

Boris Johnson brit miniszterelnök-jelölt közölte egy vasárnapi interjúban, hogy nem blöff, amikor arról beszél, hogy kormányfőként akár a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás nélkül is kiléptetné Nagy-Britanniát az Európai Unióból.

A volt brit külügyminiszter, London egykori polgármestere a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéért hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel verseng. A 160 ezer fős párttagság a következő két hétben választja meg közülük a Konzervatív Párt új vezetőjét, aki a következő brit miniszterelnök is lesz a távozó Theresa May utódjaként. Az utód nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra, a formális váltás várhatóan 24-én zajlik le. Johnson, aki a felmérések eredményei és a fogadóirodák kiírásai alapján a vezetőválasztási versengés favoritjának számít, a kampány kezdete óta többször is kijelentette, hogy ha ő lesz az új brit miniszterelnök, Nagy-Britannia a Brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár lesz addig elfogadott Brexit-megállapodás, akár nem.

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit napilapnak adott interjúban határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy nem csak blöfföl-e, amikor nyilatkozataiban nem zárja ki a megállapodás nélküli kilépés lehetőségét. Johnson szerint ideje, hogy London "egy kicsit célratörőbb legyen" ebben az ügyben. Boris Johnson szerint Nagy-Britannia már a Brexit eredetileg kijelölt időpontjában, március 29-én is készen állt a megállapodás nélküli kilépésre, és készen áll majd október 31-én is. Hozzátette: létfontosságú, hogy ennek Nagy-Britannia partnerei is tudatában legyenek. Johnson szerint azok, akik "ki nem állhatják" a megállapodás nélküli Brexit gondolatát, valójában nem is akarnak kilépni az EU-ból. A volt brit külügyminiszter - aki tavaly azért távozott a külügyi tárca éléről, mert túl enyhének találta Theresa May kormányának Brexit-stratégiáját - elismerte a vasárnap közölt interjúban, hogy vannak néhányan olyanok is, akik ki akarnak ugyan lépni az EU-ból, de tartanak a megállapodás nélküli Brexittől. Johnson szerint azonban az ő félelmeik "eltúlzottak".

Versenytársa, Jeremy Hunt a kampányban tett nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha semmi esély nem mutatkozik az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban eddig háromszor elutasított Brexit-megállapodás újratárgyalására október 31-ig, akkor "nehéz szívvel ugyan", de ő is kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

PestiSracok facebook image

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor folyamatosan napirenden tartja az új konzervatív kormány elleni bizalmatlansági indítvány beterjesztésének lehetőségét a megállapodás nélküli Brexit esetére. Barry Gardiner, a Labour árnyékkormányának külkereskedelmi miniszterjelöltje a Sky News brit hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a párt által megkeresett brit üzleti szervezetek kivétel nélkül úgy nyilatkoznak, hogy a rendezetlen kilépés katasztrófával érne fel a brit gazdaság teljesítménye és a foglalkoztatottság szempontjából. Gardiner közölte: a Munkáspárt folyamatosan tárgyal azokkal a konzervatív képviselőkkel, akik szintén ellenzik a megállapodás nélküli Brexitet, és a párt akkor terjeszti majd be a bizalmatlansági indítványt az új konzervatív kormány ellen, amikor meggyőződött arról, hogy ezek a tory képviselők készek ténylegesen támogatni egy ilyen kezdeményezést.

A megállapodás nélküli Brexitet határozottan ellenző konzervatív frakciócsoport zászlóvivője Philip Hammond pénzügyminiszter. Hammond többször is egyértelműen jelezte, hogy ha az új miniszterelnök ilyen Brexit-stratégiát hirdetne meg, és emiatt az ellenzék bizalmatlansági indítványt kezdeményez, akkor ő megfontolná ennek az indítványnak a megszavazását. Brit sajtóértesülések szerint Hammond mögé felsorakozva több tucatnyi más konzervatív képviselő is kész lenne ugyanerre.

Forrás: MTI; Fotó: MIGUEL MEDINA/AFP/Getty Images

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."