Pesti Srácok

Kaczynski: Hatással lehet Ursula von der Leyen megválasztására Beata Szydło bizottsági elnöki tisztségének elutasítása

Kaczynski: Hatással lehet Ursula von der Leyen megválasztására Beata Szydło bizottsági elnöki tisztségének elutasítása
Fotó: Reuters

Hatással lehet Ursula von der Leyen jelöltségére, hogy Beata Szydło volt lengyel kormányfőt az Európai Parlamentben nem választották meg a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöki posztjára - jelentette ki kedden Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke.

Szydłót a pártcsaládja, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) jelölte a frakciónak az előzetes egyeztetések nyomán járó posztra. Szydlo jelöltségéről hétfőn már másodszor szavazott az Európai Parlament (EP), 19 képviselő támogatta őt, 34-en ellenezték, ketten tartózkodtak. A májusi EP-választáson Szydło a legtöbb szavazatot szerezte az összes lengyelországi jelölt közül. Mateusz Morawiecki kormányfő keddi sajtóértekezletén kijelentette: ez ügyben az EP-ben "felrúgták a sokéves konszenzust". A fejlemények szerinte "rossz hírt jelentenek az egész EP, az Európai Unió (EU) számára". A lengyel miniszterelnök szerint az Európai Néppárt korábbi ígéreteinek megfelelően Szydło mellett szavazott, más pártcsaládok viszont "sajnos nem tartották magukat az EP-ben érvényes elvhez". Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke a PAP hírügynökségnek kedden adott interjúban meglepőnek nevezte Szydło jelöltségének másodszori leszavazását.

- jelentette ki. Elmondta: Morawiecki arról tájékoztatta őt, hogy azonnal a szavazás után felhívta őt Angela Merkel német kancellár, aki "bocsánatot kért, megdöbbenésének adott hangot a történtek kapcsán". Kaczynski szerint a Szydłóról történt szavazás eredménye az EU "nagyon komoly, a baloldal éles előretörésével összefüggő lazulását" jelzi. Szerinte Szydło "egyszerűen azért fizet, mert egy katolikus ország képviselője, és keresztény értékeket vall". A PiS más politikusai szerint Szydłón a szocialisták álltak bosszút azért, mert Lengyelország azon országok egyike volt, amelyek korábban megakadályozták Frans Timmermans, a szociáldemokrata pártcsalád csúcsjelöltjének megválasztását az Európai Bizottság elnökévé. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Szydlo leszavazása hatással lehet-e az EKR döntésére az EB-elnöki poszt várományosa, Ursula von der Leyen megválasztását illetően, Kaczynski leszögezte: "természetesen lehet". Megjegyezte: ez ügyben a végső döntést a képviselők hozzák, "nincs vasfegyelem".

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Von der Leyen jelöltségéről kedd este szavaznak az EP-ben. Az EKR egyik társelnöke, az olasz Raffaele Fitto a kedd délelőtti vita során kifogásolta Szydło meg nem választását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Reuters

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.