Pesti Srácok

Kamu lehetett a migránshajó kalandja Lampedusán (videóval!)

A valósnál jóval sötétebb képet festett a migránsokat szállító Sea Watch 3 fedélzetén uralkodó állapotokról az olaszországi Lampedusa kikötőjébe engedély nélkül behatolni próbáló német hajóskapitány, Carola Rackete. A német ARD televízió riportműsorából kiderül, hogy a migránshajón korántsem volt olyan drámai a helyzet, mint azt a kapitány az olasz hatóságokkal láttatni akarta. A kapitány a hatóságok tiltása ellenére kötött ki Olaszországban, azonnal őrizetbe vették – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Bár a kapitány az olasz hatóságokkal folytatott rádióbeszélgetésekben többször is kritikus állapotokról beszél, az ARD német közszolgálati csatorna által készített riportműsor felvételeiből kiderül, hogy a hajón korántsem volt olyan drámai a helyzet, mint ahogy azt érzékeltették, életveszélyről pedig egyértelműen nem lehet beszélni. Az interneten is elérhető az ARD Panorama című műsorának adása, amely HD minőségű felvételeken mutatja be Carola Rackete kapitány tevékenységét. A profi fotós által is kísért forgatás érdekes módon éppen a június végi, lampedusai törvénytelen kikötést örökíti meg. Ha ezzel az volt a tévétársaság célja, hogy lejárassák a zárt kikötők elvét betartató, bevándorlásellenes Matteo Salvini olasz belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, nem arattak teljes sikert. Az ARD Sajtóklub vasárnapi adását promotáló Twitter-bejegyzésben a szakértő így fogalmaz: a Sea Watch-konfliktus csak erősebbé teszi Salvini belügyminisztert, és megszilárdítja azoknak az uniós államoknak a szövetségét, akik nem kérnek Németország morális kioktatásából. Rackete nem állt meg itt, és hétfőn már a Bild című német lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Európának – mivel a gyarmatosítások miatt történelmi felelőssége van –félmillió afrikai migránst – saját szavaival "menekültet" - kellene befogadnia. Németország két tartományi belügyminisztere is úgy véli, hogy Rackete túllőtt a célon.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.