Pesti Srácok

Karácsony újabb vágyálma: "Ha megválasztanak, létrehozom a Budapesti Tudományos Akadémiát"

Karácsony újabb vágyálma: "Ha megválasztanak, létrehozom a Budapesti Tudományos Akadémiát"

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármesterjelöltje azt ígéri, hogy amennyiben megválasztják, akkor a főváros létrehoz egy úgynevezett Budapesti Tudományos Akadémiát.

Karácsony Gergely szerdán, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt tartott sajtótájékoztatót, miután a parlament az előző napi döntésével elvette az MTA-tól a kutatóhálózatát. A politikus úgy fogalmazott: az őszi önkormányzati választást követően a gazdasági élet szereplőivel és az autonóm tudományos műhelyekkel közösen "visszatesszük a tudás alapú gazdaság térképére" Budapestet. Azt mondta, hogy a Budapesti Tudományos Akadémia nem tudja majd pótolni az államosított kutatói hálózatokat, de létrejöhet egy olyan összefogás, amelyik - elsősorban a budapesti gazdaságot érintő, magas hozzáadott értékű iparágakban - képes lehet pótolni a parlamenti döntéssel okozott veszteséget. Miután kialakítják a főváros tudásalapú stratégiáját, olyan rendszert hoznak létre, ami alkalmas az uniós források lehívására - hangsúlyozta. Bejelentette, hogy a következő napokban felveszi a kapcsolatot a tudományos élet és a gazdaság azon szereplőivel, akik partnerek lehetnek az elképzelés megvalósításában. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Budapest önmagában nem képes finanszírozni a kutatásokat, ezért a főváros elsősorban az uniós forrásokhoz szükséges önrész biztosításával és az önkormányzati partnerséggel járul hozzá ahhoz, hogy ez a rendszer működni tudjon. Hozzátette: már sokan jelezték csatlakozási szándékukat.

A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, aki "a világ szégyenének" nevezte az MTA kutatóhálózatának elvételét. A politikus azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök nem tűri, hogy nem tudja befolyásolni a kutatók munkáját, és már a tudományra szánt uniós forrásokat is "követeli". A társelnök arra szólította fel a javaslatot megszavazó, jogász végzettségű és tudományos fokozattal rendelkező képviselőket, hogy adják vissza a diplomájukat, mert megszegték azt az esküjüket, amiben ígéretet tettek a tudomány szabadságának megvédésére. Szabó Tímea arra is emlékeztetett, hogy a Párbeszéd több ellenzéki párttal közösen az Alkotmánybíróságon támadja meg a döntést.

Más témában Karácsonyt Gergelyt kérdezték azokról a sajtóhírekről, amelyek szerint a Momentum több kerületben is más jelölteket szeretne állítani az önkormányzati választáson, mint amiben az ellenzéki pártok korábban megállapodtak. A főpolgármester-jelölt, aki cáfolta a híreket, azt mondta, hogy intenzív tárgyalások folynak, mert van még néhány tisztázandó kérdés, de nagy változás már nem lesz. Hozzátette: minden pártnak vannak jogos igényei, de hamarosan megtalálják a kompromisszumokat.

PestiSracok facebook image

Újabb kérdésre azt felelte, hogy a Pride a budapesti közélet egy nagyon fontos eseménye, aminek semmi köze nincsen a pedofíliához.

- szögezte le.

Egy másik felvetésre felelve kizárta annak lehetőségét, hogy az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztásán második helyet szerző Kálmán Olga elindulna a főpolgármesteri címért. A zuglói önkormányzatot érintő ügyekben azt mondta: egyelőre még nem módosították a helyi parkolási rendeletet, de ez a döntés hamarosan megszületik.

Forrás: MTI; Fotó: PS/HPGy

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.