Pesti Srácok

Kételyek merültek fel Romániában, hogy meggyilkolták-e a múlt héten eltűnt 15 éves lányt

Kételyek merültek fel Romániában, hogy meggyilkolták-e a múlt héten eltűnt 15 éves lányt

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem rendelkezik minden kétséget kizáró bizonyítékkal arról, hogy nincs már életben a dél-romániai Caracal városban múlt héten eltűnt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány - közölte Felix Banila, a DIICOT főügyésze szerdai sajtóértekezletén.

A gyilkosságot ugyan beismerte vasárnap az ügyben gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves Gheorghe Dinca, de a holttest - amelyről a gyanúsított azt állította, hogy elégette - nem került elő, és a házkutatás során a megjelölt helyen talált csontok és fogak antropológiai, illetve DNS-vizsgálata sem fejeződött be. A nemi erőszakról az elrabolt lány beszélt a hatóságoknak, amikor - annak feltöltőkártyás telefonját megszerezve - csütörtökön sikerült felhívnia a 112-es segélyhívót. Az ügyészség jelen pillanatban nem zárja ki, hogy a 15 éves Alexandra, sőt, akár a gyanúsított által bevallott másik gyilkosság feltételezett áldozata is, az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza még életben van. A főügyész szavaiból kiderült: kétségei vannak afelől, hogy el lehetett volna égetni és szinte nyomtalanul eltüntetni egy holttestet a gyanúsított által megnevezett, általa összetákolt fémhordóban. A főügyész szerint a gyanúsított ellentmondásos információkkal szolgált arról is, hova vitte az áprilisban eltűnt áldozat holttestét: először azt állította, hogy az Olt folyóba, majd azt, hogy a Duna vizébe dobta. A genetikai vizsgálatok eredménye egyelőre annyit bizonyított, hogy Alexandra a gyanúsított autójában és lakásában is tartózkodott. Csütörtökön egyébként a rendőrség újra felforgatta a környéket, miután egy olyan bejelentést kaptak, hogy Alexandrát a gyanúsított háza közelében lévő elhagyott ház padlásán tartják megkötözve. Kedden az áprilisban eltűnt Luiza anyja is olyan üzenetet kapott, miszerint lánya - egy megnevezett caracali lakásban - életben van. Mindkét bejelentés hamisnak bizonyult. Az illetékességét firtató kérdésre a főügyész a sajtóértekezleten azt mondta, hogy az emberkereskedelemmel és gyermekkereskedelemmel összefüggő esetekben kizárólag a DIICOT az illetékes. Banila azonban - a nyomozás érdekeire hivatkozva - következetesen elhárított minden olyan kérdést, amely azt firtatta, hogy kapcsolatban áll-e a gyanúsított valamilyen emberkereskedő bandával, vagy volt-e bűnsegédje. Megerősítette viszont, hogy Dinca ellen sem Romániában, sem 2002 és 2008 közötti olaszországi tartózkodása során nem folytattak korábban büntető eljárást. A főügyész elmondta: a gyanúsított házának udvarán talált, cementtel felöntött árkokat - amelyekről a román média azt feltételezi, hogy további gyilkosságok áldozatainak maradványait rejthetik - egyelőre nem tárták fel, főleg azért, mert a helyszíni vizsgálatokat a gyanúsított jelenlétében kell végezniük, márpedig a letartóztatásakor elszenvedett sérüléseire panaszkodó Dincat egyelőre a börtönkórházban ápolják.

Az elrabolt, vélhetően nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét. Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn pedig lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is.

A román média szerint nem kizárt, hogy a Dancila-kormány egésze belebukik a botrányba, miként 2015-ben az akkor tisztségben lévő Ponta-kabinet is egy szórakozóhelyen bekövetkezett, több, mint 60 emberéletet követelő tűzvész miatt kialakult közfelháborodásra hivatkozva mondott le.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."