Pesti Srácok

Kétszázezren látogattak el a Művészetek Völgyére

null

Kétszázezer művészetkedvelő látogatott el idén a Művészetek Völgyére, és több, mint nyolcvanezren váltottak jegyet a vasárnap véget ért programokra, ami tizenöt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tíz napon keresztül harmincöt helyszínen ezerötszáz programot élvezhetett a közönség; teltházas koncertet adott a Boban Markovic Orkestar, a 30Y és Dés László. Idén először vett részt a Művészetek Völgyén és töltötte meg saját taliándörögdi udvarát alkotóművészettel a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Szintén ebben az évben debütált a Pest-Buda Udvar, ahol a délutáni kerekasztal beszélgetéseket esti koncertek váltották; itt lépett fel a Klasszik Lasszó, a Blahalouisiana, az Európa Kiadó és Little G Weevil. Innen indultak a Balaton-felvidéken kalandozó e-bike túrák, amelyekre több, mint kétszázan jelentkeztek. A Folkudvar színpadán a tíz nap alatt megfordult a hazai és határon túli népzenei élet színe-java, többek között a Muzsikás Együttes Petrás Máriával, Dresch Mihály, Ágoston Béla, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Pál István Szalonna és bandája. A Kaláka Versudvarban ötvenedik születésnapját ünnepelte a Kaláka Zenekar; Lackfi Jánossal együtt közös zenélésre és verselésre hívták Máté Gábort, Szabó T. Annát, Both Miklóst, Kemény Zsófit, Varró Dánielt, Dolák-Saly Róbertet, Szirtes Edina Mókust, Tóth Krisztinát és természetesen a Kaláka alapító tagjait, Huzella Pétert és Mikó Istvánt. A komolyzenei koncertek teltházzal mentek a kapolcsi templomban, ahogy a Magyar Írószövetség előadásai, bábelőadásai és beszélgetései is. Idén esélyegyenlőségi program is indult a völgyben, amelynek keretein belül öt intézmény látogatott el a fesztiválra. A MEREK (Mozgáskorlátozott Emberek Rehabilitációs Központja), a Mexikói úti Mozgásjavító Iskola, a Vakok Intézete és a Down Alapítvány csoportjai akadálymentesen fesztiváloztak és remekül érezték magukat a koncerteken, előadásokon, kreatív foglalkozásokon. A Művészetek Zöldje Udvarában tizenhat szervezet százhuszonnégy különböző, a klímaváltozásról, környezet- és természetvédelemről szóló programmal volt jelen.

- mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Igazgatója (aki férjével, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterével együtt jogi trükkökkel kiszorította a Művészetek Völgye alapítóit - köztük Márta Istvánt - a szervezőgárdából - PS).

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: muveszetekvolgye.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.