Pesti Srácok

Lecsapott a vihar az országra - Debrecenben közlekedési fennakadást okozott az esőzés

null

Közlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben; a városban és környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék. A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni Debrecen közösségi közlekedésében szombat délután - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese az MTI-vel.

Magyarné Csohány Andrea tájékoztatása szerint a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső miatt a Köztemető-főkapu fordulóban megállt a víz, ezért a 3-as és az 5-ös trolibuszok csak rövidebb útvonalon, a Kassai útig közlekednek. A nagy eső miatt a 2-es villamos külső szakaszán, a Thomas Mann utcán megállt a víz a villamospályán, ezért a villamosok csak a Szent László Görögkatolikus Gimnáziumig közlekednek. A gimnázium és a Doberdó utca között autóbuszok szállítják az utasokat.

- jelezte Magyarné Csohány Andrea. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy Debrecenben a tűzoltóknak számos helyre kellett kivonulniuk az eső miatt. A víz rövid időn belül a város északi részének több társas- és családi házait, azok pincéit, garázsait árasztotta el.

PestiSracok facebook image
A hirtelen lezúduló eső miatt összegyűlt vízben gyalogol egy nő a debreceni Benczúr Gyula utcában 2019. július 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Budapesten, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kérték a legtöbbször a tűzoltók segítségét a szombati vihar miatt

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel elmondta: szombaton 18 óráig 140 helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait. Budapesten elsősorban letört faágakhoz, kidőlt fákhoz, Hajdú-Bihar megyében pedig a felgyülemlett csapadék okozta a legtöbb gondot. Hajdúsámsonban egy ház lakhatatlanná vált, amikor fa dőlt rá; az ott élő ember rokonokhoz költözött. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes részein is végigsöpört a felhőszakadással járó viharos idő. Kisvárdán egy nagy fenyőfa dőlt meg és veszélyeztet egy házat, Nyírlugoson kidőlt egy távközlési oszlop, valamint megrongálódott egy ház teteje, Nyírlugos és Nyírbéltek között pedig négy fa dőlt az útra. Mukics Dániel kitért arra is, hogy a vihar pénteken is sok munkát adott a tűzoltóknak; 168 esetben kellett beavatkozniuk főleg Budapesten, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, elsősorban kidőlt fákhoz riasztották őket, valamint a felgyülemlett csapadék kiszivattyúzásában kérték a segítségüket. A szóvivő felhívta a lakosság a figyelmét arra, hogy a pincékben lehetőleg ne tároljanak elektromos eszközöket, amelyekben kárt tehet a víz, valamint vihar esetén vigyék fedett helyre a kerti szerszámokat és bútorokat, hogy ne tudja őket felkapni a szél.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.