Pesti Srácok

Lengyel kormánypárti és ellenzéki politikusok üdvözölték Ursula von der Leyen jelölését

Lengyel kormánypárti és ellenzéki politikusok üdvözölték Ursula von der Leyen jelölését

Üdvözölték a vezető lengyel politikusok Ursula von der Leyen jelölését az Európai Bizottság élére. A kormánypárt a jelöltállítási folyamatban megnyilvánult visegrádi egységet emelte ki, az ellenzéki Polgári Platform pedig azt, hogy egy pártcsaládban van a német védelmi miniszterrel.

Jacek Czaputowicz külügyminiszter szerint kiderült, hogy "lehetetlen Lengyelország és a közép-európai térség országainak mellőzésével személyi megoldásokat kikényszeríteni". Abból, hogy von der Leyen nem a csúcsjelölti rendszerből került ki, Czaputowicz arra következtetett, hogy jelöltsége az Európai Unió föderalista koncepciójától való távolodást, a nemzeti kormányok szerepének megerősödését jelenti.

- vélekedett.

PestiSracok facebook image

A térségbeli országok szerepéről hasonlóan nyilatkozott még szerdán Brüsszelben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Szerinte a visegrádi csoport (V4) "erőteljesen érzékeltette (EU-n belüli) pozícióját", a négy visegrádi ország kormányfői pedig "függetlenül attól, hogy más-más pártcsaládhoz tartoznak, egy hangon beszélnek arról, amire az EU-nak szüksége van". A miniszterelnök elmondta: a csúcstalálkozón követelte, hogy közép-európai legyen az Európai Bizottság egyik alelnöke. Von der Leyen személyét illetően Morawiecki elmondta: nagy esélyt lát arra, hogy Lengyelország és az EB-elnökjelölt közös nevezőre jusson többek között a NATO-hoz és Oroszországhoz való viszony kérdésében.

Ugyanezt a két elemet emelte ki Stanislaw Karczewski szenátusi elnök is. Jacek Sasin kormányfőhelyettes, a minisztertanács állandó bizottságának elnöke von der Leyen jelölésében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vereségét látta.

- jelentette ki Sasin.

A fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnöke, Grzegorz Schetyna Twitter-bejegyzésében "európai néppártbeli kollégának" nevezte von der Leyent, aki - mint írta - "szereti Lengyelországot, és tiszteli a demokratikus értékeket". Szerdai sajtóértekezletén Schetyna bírálta a kormánypártot, amiért lengyel politikust nem sikerült a legmagasabb uniós posztra juttatni. Rámutatott: a 2009-es EP-választást követő ciklusban a PO politikusa, Jerzy Buzek lett egy időre az Európai Parlament elnöke, a 2014-ben kezdődő ciklusban pedig Donald Tusk korábbi pártelnök került az Európai Tanács élére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.