Pesti Srácok

Még a héten felfüggeszthetik Demeter Márta mentelmi jogát

null

Miután Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését, még a héten megtörténhet ez - értesült a Magyar Hírlap.

A lapnak Hargitai János, a mentelmi bizottság bizottság KDNP-s elnöke azt mondta: a testületnek egy hónapja van, hogy javaslatát az Országgyűlés elé terjessze, amely aztán majd meghozza a végső döntést. A parlament mostani ülésszaka viszont pénteken véget ér, így a bizottság vagy még a héten összeül, vagy már csak ősszel lesz döntés, mert szünetben a bizottsági határidő is nyugszik, vagyis ebben az időszakban nem kell számolni a határidő lejártával. Hargitai János a lapnak azonban azt mondta, hogy péntekre összehívja a bizottságot, így az utolsó ülésnapon dönthet is a parlament Demeter mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Az LMP-s Demeter Márta ellen négy parlamenti képviselő és egy magánszemély tett feljelentést hivatali visszaélés miatt, mert 2018 őszén egy írásbeli kérdésben azt sugallta, hogy Orbán Viktor egyik lánya katonai repülővel utazott haza Ciprusról. Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, az ügyészség szerint Demeter a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. A büntetőeljárást akkor tudják lefolytatni, ha felfüggesztik a képviselő mentelmi jogát.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.