Pesti Srácok

Még Gyurcsányék beszélnek trükkökről, miközben eladósították az országot, "trükkök százait" bevetve

Még Gyurcsányék beszélnek trükkökről, miközben eladósították az országot, "trükkök százait" bevetve

Azok a Gyurcsányék beszélnek trükkökről, akik még Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint is kormányzásuk alatt "trükkök százait" vetették be - közölte hétfőn a Fidesz az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva írta, hogy Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján a jövő évi költségvetés módosítására szólított fel, hogy több pénz jusson az oktatásra, az egészségügyre és a nyugdíjakra. Hozzátette: a kormányzati propaganda dicshimnuszokat zeng arról, hogy minden területre több jut a Fidesz kilencéves kormányzása után. A számok azonban makacs dolgok - jelentette ki, azt hangsúlyozva, hogy 2010 óta 31 százalékról 25 százalék alá csökkentek a jóléti kiadások.

A Fidesz erre úgy reagált: a Gyurcsány-kormányok tönkretették, eladósították az országot, folyamatosan csak elvették a pénzt a családoktól, az egészségügyből, az oktatásból, az idősektől, hogy "abból tömködjék a költségvetési lyukakat és a saját zsebüket". Közölték továbbá: ma két és félszer többet fordít a kormány a gyermekes családok támogatására, 770 milliárddal többet egészségügyre, 645 milliárddal többet oktatásra, 833 milliárddal többet nyugdíjakra, mint amennyit a baloldal fordított 2010-ben. A Fidesz közleménye mindemellett megjegyezte, hogy az ország gazdasági növekedési pályára lépett.

PestiSracok facebook image

- tették hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.