Pesti Srácok

Nagykanizsán közös jelöltet indít az ellenzék

Nagykanizsán közös jelöltet indít az ellenzék

A Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a DK az Éljen Városunk! Egyesület jelöltjét, Hári Tibor ügyvédet támogatja az őszi polgármester-választáson Nagykanizsán - jelentették be hétfőn a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.

Horváth Jácint, a DK választókerületi elnöke hozzátette: a város mind a tíz körzetében egyetlen ellenzéki képviselőjelölt indul. Megjegyezte: az ellenzéki pártok fél éve azért dolgoznak, hogy olyan egységet, szövetséget hozzanak létre, amely az őszi önkormányzati választáson eséllyel indulhat; a tavasszal alakult Éljen Városunk! Egyesületet hatalmazzák fel arra, hogy jelölteket indítson. Azt mondta, az elmúlt tizenhárom évben több, mint 10 százalékkal csökkent a város lakossága, és gazdasági ereje is visszaesett. Horváth Jácint szerint ennek fő oka, hogy a helyi önkormányzati testület nem képes mozgósítani azokat az erőket, amelyek jó pályára állítanák a város gazdasági fejlődését.

- mondta. Az egyesület polgármesterjelöltje, Hári Tibor ügyvéd "tiszta múltú, tisztakezű ember", életkoránál, tapasztalatánál fogva alkalmas a város irányítására - mondta Zakó László, a Jobbik Zala megyei elnöke. Károlyi Attila, az LMP választókerületi elnöke arról beszélt, hogy szeretnék folytatni a zöldprogramot alternatív energiák hasznosításával, és pályázati forrásból megvalósuló fejlesztésekkel szeretnék csökkenteni a környezeti szennyezést. Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke kiemelte: az összefogás az egyetlen útja annak, hogy új önkormányzati testület álljon fel és új polgármestere legyen Nagykanizsának.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

- mondta Schauta Marcell, a Momentum helyi szervezetének elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."