Pesti Srácok

Novák Katalin: Több, mint tizenkétezer család vette már igénybe a Családvédelmi Akcióterv támogatásait

Novák Katalin: Több, mint tizenkétezer család vette már igénybe a Családvédelmi Akcióterv támogatásait

A Magyar Államkincstár adatai szerint július elseje óta már tizenkétezernél is több család igényelte a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását vagy a kibővített jelzáloghitel-elengedés lehetőségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin elmondta: csütörtökig – a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló – babaváró támogatást háromezren igényelték, ezerháromszáz párnak pedig már ki is utalták az összeget. A legtöbben a maximális tízmillió forintot igényelték, és ha valaki a várandósság tizenkettedik hete után nyújtja be az igényét, akkor rögtön három évre fel is lehet függeszteni a törlesztést.

– ismertette a legfrissebb adatokat az államtitkár. Az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek elengedésével kapcsolatban Novák Katalin emlékeztetett: július elseje óta már a második gyerek érkezésekor lehet igényelni egymillió, a harmadik gyermeknél négymillió, minden további gyermek esetében pedig további egy-egy millió forint jóváírását. A lehetőséggel az utóbbi csaknem három hétben már többen éltek, mint az azt megelőző másfél évben. Az államtitkár mérföldkőnek nevezte az akciótervet a magyar családtámogatások történetében, amely iránt töretlen az érdeklődés. Elmondta azt is, hogy folyamatosak a bölcsődei fejlesztések, egyre több forrást biztosítanak az ágazat számára, hogy minden bölcsődés korú gyermeket nevelő és dolgozó szülőnek segíteni tudjanak, január elsején pedig életbe lép a nagyszülői gyed és a legalább négygyermekes nők személyi jövedelemadó-mentessége.

PestiSracok facebook image

Utóbbiról Novák Katalin közölte: múlt pénteken az Országgyűlés elfogadta az adótörvényekre vonatkozó jogszabályt, amelynek része, hogy a legalább négy gyermeket felnevelő nők életük végéig mentesülnek az szja-fizetés alól a kereső tevékenységből származó jövedelmük után. A kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, valamint a már felnőtt gyermekek után is jár majd, és megmarad a családi adókedvezmény rendszere is a korábbi gyakorlat szerint. Az államtitkár kiemelte: azt szeretnék, hogy Magyarország és a magyar nemzet erős legyen, ehhez pedig jól teljesítő gazdaságra van szükség, valamint arra, hogy minél több vágyott, tervezett gyermek megszülessen. A kormány szerint a gazdasági növekedésnek a családtámogatások megfelelő működése is a záloga, és bíznak abban, hogy a jövő évi négy százalékos GDP-növekedés eléréséhez a Családvédelmi Akcióterv is hozzájárulhat. A népesedési fordulatot pedig nem külső erőforrásokban, hanem a magyar gyermekek születésének támogatásában látják, mert a magyar fiatalok családcentrikusak, gyermekeket szeretnének, a családpolitika pedig segíteni szeretne azoknak a nehézségeknek a leküzdésében, amelyek a gyermekvállalás előtt állhatnak – hangsúlyozta az államtitkár. Novák Katalin emlékeztetett, hogy az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést, amelyben már több, mint kétszer akkora összeg áll rendelkezésre családtámogatásokra, mint 2010-ben, tehát a jövő évi a családok támogatásának költségvetése lesz. Az akciótervnek köszönhetően 2020-ban százhatvankétmilliárd forint maradhat a gyermeket vállaló és nevelő családoknál, a kölcsönön alapuló támogatásokon keresztül pedig várhatóan további hétszázmilliárd forint kerül a családokhoz.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.