Pesti Srácok

Nyilvánosságra került az Olt megyében meggyilkolt 15 éves lány telefonhívása

null

A caracali tragédia 15 éves áldozatának nagybátyja, Alexandru Cumpănașu közzétette a Facebook-oldalán annak a három beszélgetésnek az átiratát, amely a 112-es segélyhívószámra érkezett és Alexandra, a diszpécserek, illetve a rendőrök között zajlott - adta hírül a G4Media. Ezt követően Cumpănașu a család kérésére közzétette az első hívás hanganyagát, a másik kettőét pedig a Stiri pe surse portál szerezte meg - írja a Transindex.

A három közzétett hívás mellett Alexandra még kétszer beszélt a rendőrség embereivel, akik az egyik nála lévő telefonon hívták. Erről a két beszélgetésről nincs átirat, sem hangfelvétel - számol be az esettel kapcsolatban a Transindex. A beszélgetések átiratából az látszik, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) diszpécsere és Vasilică Florescu rendőr, az Olt Megyei Rendőr-felügyelőség kötelékéből néha hitetlenkedve, néhol pedig túl lekezelően kezelik Alexandra kétségbeesett hívásait, annak ellenére, hogy a lány többször is elismétli, hogy elrabolták, megverték és megerőszakolták. Az átiratokból és a hangfelvételekből kitűnik, hogy az elrabolt lány egy olyan címre küldte a rendőröket, amit egy névjegykártyán talált, abban a házban, ahol fogva tartották. A rendőrség végül kiküldött egy egységet a megadott címre, de nem találták ott a lányt.

Az alábbiakban részleteket közlünk a beszélgetésből, azokkal a hangulatjelzésekkel, amelyeket Alexandru Cumpănașu írt néhány válaszhoz:

Első hívás (11:05:08)

PestiSracok facebook image

Diszpécser (1): Halló, 112, miben segíthetek? Halló?
A.M.: Jó napot, a rendőrséggel szeretném felvenni a kapcsolatot!
Diszpécser (1): Mi történt asszonyom, hogy hívják?
A.M.: Kisasszony vagyok, 15 éves és tegnap elrabolt egy úr...
Diszpécser (1): Hogy hívnak?
A.M.: Măceșeanu Alexandra, kérem jöjjenek gyorsan, nem tudom, hol vagyok...
Diszpécser (1): Hogyhogy nem tudod, hol vagy? Milyen településen vagy?
A.M.: Dobro… Ááá… Caracalban, Caracalba vitt, nem tudom pontosan…
Diszpécser (1) (ironikusan): De adj meg egy tájékozódási pontot, hogy hol vagy Caracalban, hogy gondolod, hogy megtalálunk ott? ...Halló?
A.M.: Igen, várjon, ne menjen el, kérem...
Diszpécser (1): Megerőszakoltak?
A.M. (sírva): Igen, megerőszakoltak!
Diszpécser (1): Igen, maradj a telefonnál, de próbálj megadni egy tájékozódási pontot, hogy tudjuk, pontosan mit... hogy találunk meg!
A.M.: Megjött, megjött, megjött... Jöjjenek gyorsan, kérem!!! (Leteszi a telefont.)
Diszpécser (1): De hova menjünk testvér Caracalba... (háttérzaj)? De mi az ördögöt csináljak, ha Caracalban van, hogy elrabolta és Caracalba vitte, de nem tudja hova... és a rendőrséggel beszél... Kapcsold őket...

A háttérben egy másik diszpécser hallatszik:

11:06:57
Diszpécser (2): Hol vagy Caracalban? De most hol vagy, meg tudod nézni? Nézd meg... nézd meg...
Diszpécser (2): De honnan ismered őt? Mondd csak meg nekem... (...)

Második hívás (11:06:25)

Diszpécser (2): Halló, 112, miben segíthetek? Halló?
A.M.: Ismét én vagyok!
Diszpécser (2): Hol vagy Caracalban?
A.M.: Elhaladtunk, amikor először láttam, bekötötte a szemem és a gát mellett voltunk, az urat Popescu Lucian Gabrielnek hívják...
Diszpécser (2): A gát mellett, Popescu Lucian... hát és most hol vagy? Meg tudod nézni?
A.M.: Nem tudom, be vagyok zárva egy szobába, csak egy kaput látok...
Diszpécser (2): Menj nézd meg, nézd meg a... de honnan ismered te őt? Mondd csak el... (...)
Diszpécser (2): Jó, nálad van a telefonod, igaz?
A.M.: Igen, de ez az övé! Most egy másik számról hívom…
Diszpécser (2): Nem számít, de honnan van neked ez a számod?
A.M.: Milyen szám?
Diszpécser (2): Ez, amelyikről most hívsz. Honnan?
A.M.: Az ő telefonja, itt találtam...
Diszpécser (2): Az ő telefonja?
A.M.: Igen!
Diszpécser (2): Az ő telefonja, igen, jó. A...
A.M.: Kérem, hölgyem, küldjenek valakit, mert félek...
Diszpécser (2): Jól van, kész, várj kicsit, hiszek neked, megértettem, maradj vonalban még egy kicsit, ha tudsz...
A.M. (zokogva): Félek, félek...

2019. június 25., 11:07:53 - a hívást átveszi a rendőrség

Rendőr (1): Halló?
Diszpécser (2): Halló, rendőrség?
Rendőr (1): Elhaladtak a gát mellett...
Diszpécser (2): Elhaladtak a gát mellett, abból, amit értettem. Tegnap rabolták el, ez az ő telefonja.
A.M.: Kérem, jöjjenek minél hamarabb...
Rendőr (1): Hova menjünk, hölgyem? Mondja csak meg...
A.M.: Tessék?
Rendőr (1): Hova, hova?
A.M.: Nem tudom pontosan, elhaladtunk a gát mellett, de most azt hiszem, hogy Boldban vagyok, mert máshol nem lehetek...
Rendőr (1): Hol? Hol van?
A.M.: Boldban...
Rendőr (1): Boldban? Ááá... Olt megyében?
A.M.: Igen, nézze, nézze, várjon kicsit... Találtam egy címet, Antonius Caracalla sugárút, 9 szám, B1, D.A. (...) (nem érthető)
Rendőr (1): Ott maradjon! Maradjon ott. Antonius Caracalla 9, igaz?
A.M.: Jöjjenek gyorsan, mert félek, kérem, kérem!
Diszpécser (2): Folytassa a címet, úgy tűnik, egy tömbház...
A.M.: Kérem, jöjjenek gyorsan, mert félek!
Rendőr (1): Milyen tömbház van ott? Azt mondta, hogy egy tömbház.
A.M.: Nem egy tömbház, egy ház, van egy kert...
Rendőr (1): Egy ház, rendben, maradjon ott, érkezik egy egység, jó?
Diszpécser (2) (ironikusan): Letette...
A.M.: Kérem, jöjjenek gyorsan, mert félek tőle, megvert...
Rendőr (1) (parancsolóan): Jó, jó, maradjon ott!
A.M.: Itt maradok, mert nem tudok kimenni, kérem, jöjjenek (elkeseredett kiáltás) (...) (hallva, hogy a rendőr az állomással beszél, elkezd sírni) Kérem, jöjjenek hamar, mert félek, kérem!
Rendőr (1): Hölgyem, tegye le a telefont, felveszik Önnel a kapcsolatot és jön a rendőrség, igen?
A.M.: Kérem, jöjjenek gyorsan!
Rendőr (1) (ráförmedve): Igen, jó, jó. (...)

Harmadik hívás (11:12:36)

Diszpécser (1): Halló, 112, miben segíthetek?
A.M. (kétségbeesett hangon): Hölgyem, küldtek valakit? Azt hiszem visszatér és félek, hogy megver...
Diszpécser (1): De beszéltél a rendőrséggel, igaz?
A.M.: Igen, Önnel!
Diszpécser (1): Mit mondott a rendőrség?
A.M.: Azt mondták, hogy küldenek egy egységet, de kérem, jöjjenek hamarabb!
Rendőr (2): Halló?
Diszpécser (1): Rendőrség? Visszatért a lány.
Rendőr (2): Igen... hölgyem, mondja, hölgyem!
A.M.: Kérem, küldtek valakit ide?
Rendőr (2) (ingerlékenyen): Küldtünk, maradjon ott, mert nem... 2 perc alatt nincs ahogy odarepüljünk, hölgyem. Maradjon ott, jó?
A.M. (elkeseredetten sírva): Jöjjenek kérem, jöjjenek, félek…
Rendőr (2) (gúnyosan): De kitől fél? Halló, kitől fél?
A.M. (sírva): Tőle... megvert...
Rendőr (2): Tőle, de ki ez a személy?
A.M.: Popescu Lucian Gabrielnek hívják!
Rendőr (2): Popescu Lucian. És hol lakik ez ott?
A.M.: Mondtam, hogy Bold, Antonius Caracalla 9...
Rendőr (2): Ott a 9-es szám alatt lakik Popescu, ez a Lucian?
A.M.: Nem tudom, találtam egy névjegykártyát, és azt gondoltam, az övé lehet.
Rendőr (2): De az övé a névjegykártya?
A.M.: Nem tudom...
Rendőr (2) (ironikusan): Ááá, még ezt se tudod! Jól van, várj most... várj ott, jön az egység két-három percen belül, várj!
A.M.: Kérem, maradjon velem vonalban, mert félek... kérem...
Rendőr (2): Nem maradhatok vonalban hölgyem, mert vannak más hívásaink is, maradjon ott, mert jön a rendőrségi egység, biztosan jönni fog, két-három perc, mi a fene? (a háttérben Alexandra sírása hallatszik)
A.M. (sírva): Jó...
Rendőr (2): Igen? Nyugodjon meg, nyugodjon meg egy kicsit, jó?
A.M. (elkeseredetten sírva): Félek...!
Rendőr (2): Próbáljon meg megnyugodni, hát... jó? Nyugodjon meg, jönni fog az egység, már úton van...
A.M. (elkeseredve): Jól van, kérem...
Rendőr (2): Hagyja szabadon a vonalat, mert ha tovább vonalban maradunk, az egység nem fog tudni Önnel beszélni.
A.M. (sírva): Jó, jó, igen.
Rendőr (2): Jó.

További részletek a Transindex.ro portálon találhatók.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.