Pesti Srácok

Rendkívüli pénzügyi támogatást kérnek fideszes képviselők a Heves megyei árvíz sújtotta településeknek

null

Rendkívüli pénzügyi támogatást kérnek a júniusi árvíz sújtotta Heves megyei településeknek a térség fideszes országgyűlési képviselői. Nyitrai Zsolt a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett: június 23-án, vasárnap villámárvíz sújtotta Heves megye tizenhét települését; a víz pillanatok alatt zárta el a külvilágtól a településeket, intézmények váltak működésképtelenné, családokat kellett gyorsan biztonságba helyezni.

Nyitrai Zsolt az eseményen megköszönte az árvízi védekezésben részt vevő emberek, önkéntes és hivatásos tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, katasztrófavédők, valamint a védekezést irányító polgármesterek munkáját. Köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak is, akik gépekkel segítették a védekezést, kotrást, szállítást. A kormánypárti politikus kiemelte: szerencsére nem sérült meg senki. Horváth László mindehhez hozzátette: június 23-án a Heves megyei Terpesen százötvennégy milliméter csapadék zúdult le; a korábbi rekorder Hajdúböszörmény volt, ahol 1982-ben egy nap alatt száztizenöt milliméter csapadék esett.

– jegyezte meg a térség fideszes országgyűlési képviselője. Mint mondta, a víz levonultával helyre kell állítani a mindennapi élet feltételeit, el kell végezni a takarítást, fertőtlenítést. Az önkormányzatok a kormánytól kérhetik, hogy a védekezés, helyreállítás költségeit állja; a helyreállítás költségeit jelenleg háromszázötvenmillió forintra becsülik, a védekezés költségei tízmillió forintot tesznek ki, az állami közutakban százötvenmillió forint kár keletkezett – közölte. Horváth László hozzátette: képviselőként azt kérik a kormánytól, hogy a törvényes keretek között a lehető leghamarabb térítse meg az önkormányzatoknak a védekezés, helyreállítás költségeit.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.