Pesti Srácok

Súlyos adatmegsemmisítési botrányba keveredett Sebastian Kurz

Súlyos adatmegsemmisítési botrányba keveredett Sebastian Kurz

Veszélybe kerülhet Sebastian Kurz újraválasztása egy adatmegsemmisítési botrány miatt – írja a Die Zeit. Az egykori osztrák kancellár egyik bizalmasa – álnéven – öt merevlemezt semmisíttetett meg a Reisswolf nevű Bécs-környéki cégnél, ám személyazonosságára mégis fény derült.

A Mandiner arról számol be, hogy Arno M., Kurz közeli munkatársa Maisinger néven mutatkozott be a Reisswolfnál, a megsemmisítendő merevlemezek pedig saját tulajdonában álltak a megrendelőlap szerint. A HDD-ket kétszer is ledaráltatta, a maradványokat pedig egy zsákban vitte el a cégtől. A Reisswolf igazgatója szerint ilyen még nem fordult elő a cég történetében. A számla kiküldése során természetesen kiderült, hogy Maisinger nem létezik, de Arno M. még egy hibát is vétett: a saját telefonszámát adta meg a megrendeléskor. A megsemmisített merevlemezek tartalmáról egyelőre csak találgatni lehet, de nagyon valószínű, hogy a Heinz-Christian Strache alkancellár nevéhez köthető ibizai botránnyal kapcsolatos adatokat tárolhattak rajtuk. A két eset közti összefüggést támasztja alá egy nyilvánosságra került levelezés is az egykori kancellár és bizalmasa, Gernot Blümel kancelláriaminiszter között. Az e-mailek tanúsága szerint Kurz és Blümel már hónapokkal a botrány kirobbanása előtt tudomást szerezhettek az ominózus ibizai videóról; csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy nyilvánosságra hozzák. Kurz pártja, az ÖVP tagadja ezt. A párt szerint a merevlemezeken sajtóanyagok piszkozatait tárolták – persze felmerül a kérdés, hogy minek ekkora felhajtás néhány ártalmatlan dokumentum körül.

További részleteket a Mandiner oldalán talál, ide kattintva.

Forrás: Mandiner

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.