Pesti Srácok

Tizenhárom százalékkal nőtt a turizmusban foglalkoztatottak keresete az előző évhez képest

null

Tavaly a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a vállalkozások az előző évhez képest 4,9 százalékkal kevesebb, 180 ezer dolgozót foglalkoztattak, a dolgozók átlagkeresete 13 százalékkal 212 ezer forintra nőtt - ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ágazati elemzéséből.

A KSH 2018-ról szóló elemzése szerint az ágazat teljesítménye 2013 óta folyamatosan emelkedik. Előzetes becslések szerint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás bruttó hozzáadott értéke - változatlan áron - 2018-ban is jelentősen, 8,8 százalékkal nőtt, így ismét meghaladta a nemzetgazdasági GDP átlagos növekedési ütemét. Az ágazatban alkalmazottak száma 105 ezer volt tavaly, ami 3,0 százalékkal nőtt 2017-hez képest. A módszertan szerint foglalkoztatott az, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett. Az alkalmazott munkaszerződése alapján havi átlagban legalább 60 munkaóra teljesítésére kötelezett. A munkaerőpiaci részesedést tekintve a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás adta a foglalkoztatottak 4,0 százalékát és az alkalmazásban állók 3,4 százalékát 2018-ban. A KSH elemzésében arra is rámutat, hogy változatlanul alacsony a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete. A 2018-as év során mért 13 százalékos növekedéssel is az év végére mindössze 212 ezer forintot ért el. Bár az e területen dolgozók keresetnövekedése 1,3 százalékponttal meghaladta a nemzetgazdaságét, bruttó átlagkeresetük összege 118 ezer forinttal elmaradt attól. A legtöbbet a Budapesten dolgozók keresték tavaly, havi bruttó 240 ezer forintot, a legkevesebbet, 177 296 forintot pedig Békés megyében. Az idén áprilisban a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területen 10,2 százalékkal 239 ezer forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek, 2019 első negyedévében pedig 11,1 százalékkal 226 ezerre. Az alkalmazásban állók száma 114 ezer volt idén áprilisban, 7,4 százalékkal több, mint tavaly.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.