Pesti Srácok

Újabb német politikus elleni brutális támadás történt

Újabb német politikus elleni brutális támadás történt

Megtámadta egy ismeretlen saját házának udvarán a németországi Hockenheim szociáldemokrata főpolgármesterét, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba - közölte kedden a rajna-vidék-pfalzi rendőrség.

Az ismeretlen támadó hétfő este becsöngetett a 67 éves politikus böhl-iggelheimi otthonába, majd puszta kézzel támadta meg, ököllel ütötte arcon Dieter Gummert, és gyalog elmenekült a helyszínről. Gummer elveszítette az eszméletét, a földre zuhant, beütötte a fejét, és az állkapcsa is eltört.

- közölte a rendőrség szóvivője, kiemelve, hogy egyelőre nem tudni, hogy a támadó miért esett neki a politikusnak. A hockenheimi városvezetés megdöbbenésének és megrökönyödésének adott hangot a támadás miatt, és bizalmát fejezte ki, hogy a hatóságok kiderítik, hogy pontosan mi és miért történt. Gummer 2004 óta vezeti Hockenheimet, és augusztusban nyugdíjba vonul. Utódát vasárnap választják meg. A német városi önkormányzatok tanácsa szerint az elmúlt egy évben 1200 esetben ért politikailag motivált támadás helyi politikusokat. Az ilyen esetek azóta kerültek ismét a figyelem középpontjába Németországban, hogy egy feltételezhetően szélsőjobboldali csoportokhoz köthető férfi saját háza előtt agyonlőtte Walter Lübckét, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kasseli politikusát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Spiegel Online

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.