Pesti Srácok

A lengyel kormányfő fair kapcsolatot vár az új Európai Bizottságtól

null

Lengyelország méltányos, fair kapcsolatot vár a hamarosan hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságtól – mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

– mondta Mateusz Morawiecki a volt német védelmi miniszterrel kialakított munkakapcsolatáról az interjúban, amely a Berliner Morgenpost című fővárosi újságban és a kiadóvállalat Funke médiacsoport többi lapjában jelent meg. Angela Merkel német kancellár korábbi miniszterének brüsszeli terveiről azt mondta: sokat ígérőnek tartja, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnökként a gazdaságra, a versenyképességre, a migrációra és az éghajlatváltozás ügyére akar összpontosítani.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) egypárti lengyel kormányának vezetője. Arra a kérdésre, hogy Lengyelország hirtelenjében a megválasztott bizottsági elnök által meghirdetett következetes klímapolitika támogatója lett-e, kiemelte: az a fontos, hogy igazságosan bánjanak az európai uniós tagországokkal. Az egykori Szovjetunió arra kényszerítette Lengyelországot, hogy a kőszénre alapozza az energiaellátását.

– mondta a lengyel kormányfő. Aláhúzta: nem tart attól, hogy az igazságszolgáltatási rendszer átalakításával kapcsolatban indított európai uniós eljárások pénzbüntetéssel vagy Lengyelország tagállami szavazati jogának megvonásával érnek véget.

– mondta Mateusz Morawiecki, kiemelve, hogy az átalakítást széles társadalmi támogatottság övezi, a kívülről érkezett bírálatoknak pedig "semmi közük a valósághoz". A többi között arról is szólt, hogy nem tekintik érvényesnek azt az egykori NDK-val 1953-ban kötött megállapodást, amely szerint Lengyelország nem követel jóvátételt a náci Németország által a második világháborúban okozott károkért.

– mondta. Példaként említette, hogy a németek több, mint ezer falut töröltek el a föld színéről. Kiemelte, hogy alapos számításokkal határozzák meg azt az összeget, amelyet jóvátételként követelnek majd Németországtól. Azzal kapcsolatban, hogy Washington az elégtelennek talált német védelmi kiadások miatt kilátásba helyezte Németországban állomásozó amerikai katonák áthelyezését Lengyelországba, Mateusz Morawiecki hangsúlyozta: senki sem gondolja komolyan a németországi amerikai jelenlét számottevő csökkentését, de a NATO valamennyi tagállamának be kell tartania a védelmi kiadások növelésére tett vállalását.

– fogalmazott a lengyel kormányfő, kifejtve azt a véleményét, hogy "Németországnak gyorsabban kellene növelnie védelmi kiadásait".

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.