Pesti Srácok

Az AfD a legnépszerűbb párt Németország keleti részén

Az AfD a legnépszerűbb párt Németország keleti részén

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt a legnépszerűbb politikai erő Németország keleti részén, a volt NDK területén, ahol ősszel helyi választást tartanak három tartományban.

Vasárnap ismertetett közvélemény-kutatási adatok alapján Németország a pártszimpátiákat tekintve megosztott ország, és a választóvonal megegyezik a harminc éve felszámolt belső határral. A volt NDK területén az AfD a legnépszerűbb párt, és erős az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali csoportosulások egyesülése révén alapított Baloldal (Die Linke) is. Nyugaton viszont a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a legnépszerűbb, és kiugróan erősek a Zöldek.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés szerint a keleti tartományokban a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD támogatottsága 24 százalékos, ami egy százalékpontos erősödés az egy héttel korábbihoz képest. A második helyen a CDU/CSU áll 22 százalékkal; a jobbközép pártszövetség támogatottsága nem változott az egy héttel korábbihoz képest. A harmadik a Baloldal, amely két százalékpontos erősödés után 16 százalékon áll. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 12 százalékon áll a keleti tartományokban, egy százalékponttal erősödve. A Zöldek népszerűsége 11 százalékos, a baloldali irányultságú ökopárt támogatottsága két százalékponttal gyengült a volt NDK területén. Az utolsó a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), amely hét százalékon stagnál.

Brandenburgban Szászországban szeptember 1-jén, Türingiában október 27-én tartományi törvényhozási (Landtag) választást tartanak. Mindhárom tartomány az egykori NDK területén fekszik, és akár mindegyikben az AfD küldheti a legtöbb képviselőt az új Landtagba. Azonban valószínűleg ellenzékben marad, mert a többi politikai erő nem hajlandó együttműködni az elsősorban a szövetségi kormány menekültügyi politikájának bírálatára összpontosító párttal.

PestiSracok facebook image

Az ország egészét tekintve is a CDU/CSU pártszövetség az első számú politikai erő, támogatottsága 26 százalékos, nem változott az egy héttel korábbihoz képest. A második helyen a Zöldek állnak, 22 százalékkal, ami egy százalékpontos gyengülés. A harmadik helyen az AfD és az SPD osztozik: a felmérés alapján mindkét párt a szavazatok 14 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás. Az AfD stagnál, az SPD egy százalékpontot erősödött. A negyedik helyen az FDP és a Baloldal osztozik, támogatottságuk 9 százalékos, a Baloldal ezt egy százalékpontos erősödéssel érte el, a liberális párt népszerűsége nem változott. Az Emnid felmérésben országszerte 2388 embert kérdeztek meg augusztus 1-től 7-ig.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.