Pesti Srácok

Babiš: Ha a szociáldemokraták ki akarnak lépni a kormánykoalícióból, vallják be

Babiš: Ha a szociáldemokraták ki akarnak lépni a kormánykoalícióból, vallják be

Amennyiben a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD), a kétpárti kormánykoalíció kisebbik tagja ki akar lépni a koalícióból, akkor azt nyilvánosan be kellene vallania – jelentette ki Andrej Babiš cseh miniszterelnök, a nagyobbik kormánytag, az ANO mozgalom elnöke szombaton Prágában.

Babiš, aki most tért vissza kéthetes külföldi szabadságáról, a Prima kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: Jan Hamáček belügyminiszterrel, a ČSSD elnökével jó az együttműködése, de a többi szociáldemokrata vezetővel nehezen tud zöldágra vergődni, mert a párt nagyon megosztott és vezetői állandóan veszekednek, ami a kormány jövőjére nézve nem jó helyzet. Az újabb éles koalíciós vitát Babiš azon nyilatkozata váltotta ki, amelyben elmondta, hogy Miloš Zeman államfőhöz hasonlóan számára is elfogadhatatlan a szociáldemokraták döntése, akik Michal Šmardát jelölték a kulturális miniszteri tisztségre. Zeman szóvivője útjén szerdán azt közölte, hogy szerinte Šmarda nem alkalmas a tisztségre, ezért új jelöltet kért a szociáldemokratáktól.

– mondta Babiš a Prima televízióban. Nyilatkozatára azonnal reagáltak a szociáldemokrata vezetők, a hatályos cseh szabályok és a szokásjog szerint ugyanis a koalíciós kormányban a miniszteri posztok betöltése az érintett pártok kizárólagos joga; a kormányfőnek kötelessége a személyi javaslatokat továbbítani az államfőnek, akinek pedig nincs mérlegelési lehetősége. Babiš ezért korábban levélben már tájékoztatta Zemant, hogy a szociáldemokrata párt döntése alapján Šmardát jelöli a kulturális miniszter tisztségére. Jan Hamáček szociáldemokrata pártelnök és belügyminiszter szerint az államfő eljárása nincs összhangban az alkotmánnyal. Hamáček szerint Babiš pálfordulása elfogadhatatlan, mert kormányfőként neki sincs joga mérlegelni a koalíciós partnerpárt jelöltjét. A ČSSD regionális szervezeteinek több, mint fele levélben szólította fel Hamáčeket, hogy tartson ki Šmarda jelölése mellett, vagy a párt lépjen ki a kormányból és vonuljon ellenzékbe. A párt elnöksége korábban felhatalmazta Hamáčeket, hogy a koalíciós vitában a továbbiakban egyedül dönthessen. A ČSSD azonban most sem egységes, mert több parlamenti képviselője úgy véli, hogy engedni kellene Zemannak és új jelöltet kellene állítani. Hamáček szombaton délután a legújabb fejleményekre reagálva ismét kizárta ezt a lehetőséget.

PestiSracok facebook image

A kormánykoalíció további sorsa tehát továbbra is kétséges. A prágai sajtó szerint jelenleg minden lehetőség nyitva áll, s a kormány sorsát a következő napok eseményei döntik el. Prágában bejelentették, hogy az államfő és a kormányfő kedden találkozik, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Az ANO-ČSSD kormánykoalíciónak összesen csak kilencvenhárom mandátuma van a kétszáz tagú képviselőházban, s a kormány csak a kommunisták – tizenöt mandátum – külső támogatásával kapott bizalmat. Andrej Babiš nem zárta ki, hogy ha a ČSSD elhagyná a koalíciót, akár előrehozott parlamenti választásra is sor kerülhet.

– mondta a kormányfő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.