Pesti Srácok

Beindultak az összeesküvés elméletek Epstein halálával kapcsolatban

Beindultak az összeesküvés elméletek Epstein halálával kapcsolatban

Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban.

Paul Krugman közgazdász, a The New York Times című lap publicistája még szombaton – nem sokkal Epstein öngyilkosságának híre után – azt írta Twitter-oldalán:

Krugman bejegyzése volt az első, amely felvetette Amerikában, hogy gyanúsak lehetnek a milliárdos halálának körülményei. Azóta újságírók és politikusok egyaránt megfogalmazták kétségeiket, a közösségi médiát pedig elárasztották az öngyilkosság tényét kétségbe vonó bejegyzések és viták.

PestiSracok facebook image

– írta Twitteren Joe Scarborough, az MSNBC televízió ismert szerkesztő-műsorvezetője. Claire McCaskill demokrata párti szenátor szintén Twitteren fejtette ki véleményét.

– írta a Missouri-i szenátor, nem fejezve be a mondatát.

Jeffrey Epstein már nem állt a korábbi öngyilkossági kísérlete miatti szigorú megfigyelés alatt.

A legnagyobb politikai vitát az keltette, hogy Donald Trump elnök – még szombaton – újra közölte Terrence K. Williams színész egyik Twitter-bejegyzését, amelyben a színész közzétette Epstein és a Clinton-házaspár fotóját, mellé pedig azt írta: "Jeffrey Epsteinnek információi voltak Bill Clintonról, és most halott. Már látom a Trump elleni megjegyzéseket, de tudjuk, hogy ki tette ezt!" Elemzők szerint Donald Trump a megjegyzés újraközlésével a saját Twitter-fiókján népszerűsítette ezt az összeesküvés-elméletet. A CNN vasárnap tetemre hívta az elnököt, azt állítva, hogy "zavaros" és "beteges" konspirációs elméleteket mozdít elő. Jake Rapper műsorvezető egyben emlékeztetett arra, hogy nem ez az első eset: Donald Trump évekkel ezelőtt sokáig hangoztatta azt az elméletet is, amely szerint Barack Obama korábbi elnök nem az Egyesült Államokban született, tehát nem is jogszerűen lett elnök. Kellyanne Conway, az elnök tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában jelentékteleníteni igyekezett Trump bejegyzését. Mint fogalmazott: az elnök "csak azt akarja, hogy mindent kinyomozzanak".

A 66 éves Jeffrey Epstein, akit a múlt hónapban tartóztattak le, a manhattani börtönben várta tárgyalását, mivel a bíró nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Szombatra virradóra találtak rá eszméletlenül a cellájában, kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség hivatalos jelentése szerint öngyilkosságot követett el. William Barr igazságügyi miniszter szombaton közleményben szögezte le, hogy az ügy "komoly kérdéseket vet fel", és elrendelte a vizsgálatot. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már meg is kezdte a nyomozást. Geoffrey Berman államügyész bejelentette: az Epstein által elkövetett bűncselekményekben továbbra is folyik a vizsgálat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.