összeesküvés-elméletek
Gyurcsány embereinek nem számít, hogy Homonnay egy melegbárban, drogok közt, meztelenül halt meg – szerintük Orbán a gyilkos
Megszokhattuk már, hogy ha bármilyen kudarc, lebukás vagy veszteség éri a baloldalt, előbb-utóbb kihozzák a történetük bűnbakjaként a Fideszt. Az sem újdonság, hogy a politika oltárán képesek mindent és mindenkit feláldozni, évek óta pedig már az sem zavarja őket, ha emberek halálát használják fel kampánytémaként. A tabudöntögetés újabb szintjét viszont most érték el, hiszen jelenleg saját aktivistájuk, Homonnay Gergely halálát használják fel arra, hogy a kormányt egy elnyomó, mindenre képes hatalomnak állítsák be és azt a látszatot keltsék, mintha a Fidesz nyúlt volna Homonnay után és ölette volna meg, mint ahogyan az a diktatúrákban – például a kommunista diktatúrákban, amit közelről ismernek – annak idején szokás volt. Ám egyrészt nincs már diktatúra Magyarországon, tehát a gyilkolás nem opció, másrészt Homonnay Gergely mindamellett, hogy kétségtelenül gyalázatos megnyilvánulásokat tett „pályafutása” során a jobboldali közösségre, nem volt fajsúlyos szereplője a politikai életnek, aminek egyik bizonyítéka, hogy még vezére, Gyurcsány Ferenc sem tudta a rá való megemlékezéskor helyesen leírni a nevét.A koronavírusnál is gyorsabban terjedtek az álhírek
Futótűzként terjedtek világszerte a hajmeresztő összeesküvés-elméletek és álhírek a járványhelyzet idején. Sokan az 5G-adótornyok és a koronavírus terjedése között vélnek összefüggést felfedezni, míg mások úgy vélik, a hírszerzés és a gyógyszergyárak már alig várják, hogy a lakosság széles körben beoltassa magát, hiszen így az oltással együtt az emberekbe ültethetik a mikrochipeket, amivel nyomon követhetővé válnak.Guterres: Gyűlöletáradatot indított a járvány, harcolni kell ellene
António Guterres arra figyelmeztettet pénteken, hogy a koronavírus okozta világjárvány a gyűlölet, idegengyűlölet, bűnbakkeresés és rémhírterjesztés áradatát indította el, amely ellen globális erőfeszítések megtételével kell felvenni a harcot.Beindultak az összeesküvés elméletek Epstein halálával kapcsolatban
Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban.Trump, az orosz ügynök
Az összeesküvés-elméletek korát éljük, Donald Trump pedig ebben a műfajban egyszerűen hasít. A sokszor általa is fake news-gyárnak nevezett CNN a mostani Putyin–Trump találkozó előtt olyan embernek nevezte az amerikai elnököt, akiben nem lehet megbízni, és bárki joggal gondolhatja róla azt, hogy akár orosz ügynök is lehet, aki elárulja az Egyesült Államokat.A Teréz körúti robbantó apja is a merénylet helyszínének közelében járt
Titokzatos, a kormányzat zsoldjában álló ügynökök robbantottak fel két rendőrt a Teréz körúton – ehhez hasonlókat állított a bűncselekménnyel vádolt P. László apja hétfői tanúmeghallgatásán a Fővárosi Törvényszéken. A férfi szerint ezek az emberek ár régóta a családja életére törnek, és ők rendezték át a merénylet színhelyét is, hogy fiára kenhessék az egészet. Érdekesség, hogy az X-akták forgatókönyveit überelő, és a fiához hasonlóan a történek idején Zalában élő apa maga is a Teréz körút mellett volt a merénylet, a nyomozási adatok szerint össze is találkozott menekülő fiával, de ennek körülményeit még nem sikerült tisztázni a vizsgálatban. Ehhez hozzáadódik az a bizarr fejlemény, hogy a robbantó húga is a bűncselekmény közvetlen közelébe volt hivatalos egy találkozóra a támadás idején, de állítása szerint azt valamiért mégis lemondta.Ajánljuk még