Pesti Srácok

Meggyőzni a vakcinaellenes vírustagadót – Na, ahhoz kéne csak igazán a székely furfang

null

Minden eddiginél súlyosabb krízist él meg a román egészségügy a koronavírus-járvány miatt, egyes beszámolók szerint a súlyosan beteg fertőzöttek napokig fennakadnak a sürgősségi osztályon, ki széken ülve, ki hordágyon fekve várja, hogy felkerüljön végre valamelyik osztályra, hogy megfelelő ellátást kapjon. A súlyos tüneteket mutató betegek egyike sincs beoltva, köszönhetően a román politika és egészségügy kétfelé beszélő kommunikációjának, az oltásszkepszis éppúgy fertőz, ahogy maga a vírus. Ebben a tragikus helyzetben természetesen minden betegért aggódunk, mégis jobban az erdélyi magyarságért, amely szintén nem jár élen az oltakozásban. Hogyan lehet meggyőzni az összeesküvés-elméletek vallásos híveit, hogy talán éppen abban van az összeesküvés, hogy ne oltakozzanak?

Megrázó videó látott napvilágot nemrégiben arról, hogyan borítja be a koronavírus negyedik hulláma a román egészségügyet. A felvételek a legnagyobb bukaresti kórházban, pontosabban az Egyetemi Kórház sürgősségi részlegén készültek, ahol emberek összezsúfolódva várják, hogy valamelyik osztályon üresedés legyen, és végre tisztességesen ellássák. A kevésbé rossz állapotban lévő betegeknek csak szék jut, amíg le nem fordulnak róla, addig, akár napokig is ott várják oxigénmaszkban, hogy méltóbb körülmények között gyógyulhassanak. Mondjuk mostanság nem is bezzegromániázik senki, és mi sem fogunk – háborús helyzet, összeomló egészségügyi ellátórendszer, lehet az állapotokat még ennél is rémisztőbb szóképekkel jellemezni, egy a lényeg, tragikus, ami a szomszédos országban történik. A videón megszólaló egyik orvos ki is mondja a probléma gyökerét: a naponta tömegével és súlyos állapotban érkező fertőzöttek egyike sincs beoltva. Mint megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Persze felemás Magyarországról okoskodni, ahol a beoltottak száma épp csak közelíti a hatmilliót. Idehaza is csak néhány behülyített honfitársunkon múlik, hogy ne szabadulhassunk meg ettől a felemás, langyos veszélyhelyzettől, mivel már így is élvezünk egy kis szabadságelőnyt más országokhoz képest, de a teljes szabadságot, a teljes biztonságérzetet képtelenek vagyunk elérni.

A romániai helyzetre visszatérve különösen fájó, hogy az erdélyi magyarság is inkább hallgat az oltásszkeptikus román közbeszédre, minthogy példát vegyen a magyarországi, legalábbis józanabb, oltásbarát hangokra. Ennek volt elszomorító példája az a tavaszi fotó például, amelynek tanúsága szerint a csíksomlyói búcsúban néhányan olyan feliratú pólóban jelentek meg, hogy nem oltás kell a koronavírus-fertőzés ellen, hanem majd Szűz Mária megsegít. Kifejezetten felháborítónak tartottam ezt a pólóra nyomtatott blaszfémiát. Igen, istenkáromlást. Máriára tolni a felelősséget, hogy majd ő tegyen csodát, valakivel, ha már megfertőződött, ahelyett, hogy beoltatná magát, meglehetősen kényelmes, sőt, sunyi álláspont. A „hálót adj Uram, ne halat” üzenete nem véletlenül erős kép az Újszövetségben. Lehet persze Mária segítségéért imádkozni, de a „hálót”, jelen esetben az vakcinát nem kihasználni egészségünk védelme érdekében, ha nem is bűn, de olyan felelőtlenség, amelyet a Biblia is annak tart.

De mit is lehet csinálni egy olyan közbeszédben, amely olyan kétes, felemás politikai-egészségügyi üzeneteket fogalmaz meg a vírussal, és az ellene való védekezéssel kapcsolatban, hogy az egyszerű ember inkább bízza az életét Máriára? Ez ugyanis valahol elszomorító kortünet, akkor is, ha hangsúlyozom, nem az imádság erejét kívánom ezzel kétségbe vonni, sokkal inkább arra próbálok rámutatni, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméletek valójában hamis vallások, hamis hitek. Ufóhívők, laposföld-hívők, az embereket vízben oldódó mikrochipekkel irányító háttérhatalomtól rettegők, az 5G mérgező rezgéseitől tartók lázálmai. Olyan, az orvostudomány eredményeit tagadó modern kori pogányság, amely összezavarja az embereket, káoszt teremt.

A káoszteremtés, az emberek elbizonytalanítása azonban valamiért nem lett az összeesküvés-elméletek egyik divatos dogmája. Abból valamiért nem kreálódott több tízezer követőt számláló fake-news csoport, hogy esetleg valakik szándékosan, visszaigazolatlan statisztikai adatokkal, hamis történetekkel próbálnak bizalmatlanságot és káoszt előidézni egy vírus kapcsán, amelyre ráadásul annak megjelenését követően viszonylag hamar megadta a megfelelő választ az emberi értelem – talán isteni segítséggel? –, és működne is, ha mindenki úgy bízna benne, mint mondjuk a kanyaró elleni oltásban. Utóbbi ellen már nem sokan tiltakoznak, és azokat is általában hülyének nézi a társadalom józan többsége.

De dobjunk még egy lapáttal az összeesküvés-elméletek lobogó lángjára, és tegyük fel: esetleg a román titkosszolgálatok az oltásellenes dezinformációval a magyar népességet akarják gyéríteni Erdélyben és a Székelyföldön. Nem túl valószínű, hiszen az oltásszkepszis a romániai társadalom egészére igaz, tehát épp ezért is lehet hihető egy virtigli összeesküvés-hívőnek.

Egyszóval, ha másképp nem megy, olyan fake-news kell a népnek, amely egy óvatos csavarral az oltás felvételére ösztönöz. Amin az ember felháborodhat, ami miatt dühös lehet, ami ellen lázadhat, amit magában mormogva tovább építgethet, színesíthet. Hogy vannak azok a tudjukkik, akik miatt amúgy is szar az élete, és még most ezek azt is el akarják érni, hogy ne oltassa be magát, hogy beteg legyen, hogy meghaljon. A skizofrén, mindenben támadást sejtő gondolkodásmeneten, amelyen, valljuk be, nem segít a kisebbségi lét alapvető természete, csak így lehet kifogni, ha azt szeretnénk elérni, hogy a járvány ne tizedelje tovább az erdélyi magyarságot. És ha ezt megoldottuk, akkor el lehet kezdeni elgondolkodni annak a torzult népléleknek a gyógyításán, amely ehhez a tragikus káoszhoz vezetett. És amihez inkább indokolt Mária segítségét kérni.

Vezető kép: MTI/ a fotó az oltásellenes román nacionalisták tüntetésén készült

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.