Pesti Srácok

Bese Ferenc független polgármester-jelöltet támogatja a soroksári Fidesz

null

Bese Ferenc független polgármester-jelölt támogatásáról döntött a soroksári Fidesz tagsága, miután hosszú tárgyalások után több fontos és a kerület jövőjét érintő kérdésben sikerült a két félnek megállapodnia.

A Fidesz-frakció az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében ismerteti: az egyhangú szavazással támogatott Bese Ferenc független polgármester-jelölt kinyilvánította, hogy támogatja Tarlós István főpolgármestert, és kész vele együttműködni a főváros további fejlesztését illetően. A párt közölte továbbá: a kormány családbarát politikáját szem előtt tartva ösztönzik a fiatalokat, hogy Soroksáron alapítsanak családot és otthont, ennek érdekében növelik a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát. Emellett a nyugdíjasok és idősek továbbra is kiemelt támogatásban részesülnek, és garanciát vállalnak arra is, hogy folytatják az együttműködést a kerületi egyházakkal, civil szervezetekkel és a határon túli testvértelepülésekkel. Hangsúlyozták: külön figyelmet fordítanak a vasúti aluljáró és a rendőrkapitányság megépítésére, a Molnár-sziget, a Duna és a Duna-part védelmére, emellett szeretnék, ha a kerület csatlakozna a kormány által támogatott "Egészséges Budapest" programhoz, amelynek alapján létrehozzák az "Egészséges Soroksárért" projektet. A megállapodás részeként a felek megegyeztek abban, hogy Soroksár fejlesztése érdekében hosszú távú cselekvési tervet dolgoznak ki.

Forrás: MTI; Fotó: Origo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.